Sport

Fucsovics Márton top30-as játékos lehet

Robin Söderling svéd teniszedző szerint Fucsovics Márton a legjobb harminc közé kerülhet a világranglistán.

Még a mostaninál is több van benne, top30-as játékos lehet. Igaz, ehhez az is kell, hogy elkerüljék a sérülések. Nem lesz könnyű dolga, de azt mondom, ígéretes játékos

– nyilatkozta Robin Söderling a Kossuth Rádió hétfői, Sportvilág című műsorában.

A francia nyílt bajnokságon kétszer is döntős svéd edző éppen 2010-ben volt pályafutása csúcsán, amikor a magyar játékos juniorbajnok lett Wimbledonban.

„Nem játszottam ellene, de jól emlékszem rá. Már a felnőttek között is indult kisebb versenyeken, és mindenki róla beszélt, olyan tehetséges volt. Nagyon jó érzés látni, hogy kezd kijönni belőle az a potenciál, ami már akkor benne lakozott. A melbourne-i játéka például kimondottan tetszett, Federerrel is jó meccset játszott a nyolcaddöntőben” – mondta a 33 éves korábbi játékos.

Hangsúlyozta, az utóbbi egy-két évtizedben sokat változott a tenisz: régen akár 19-20 évesen be lehetett robbanni az élmezőnybe, manapság viszont ez már nagyon ritka, ugyanis fizikailag sokkal megterhelőbb lett a játék, és éretté kell válni ehhez.

A mai napig csak Söderling és Novak Djokovic tudta legyőzni Rafael Nadalt a francia nyílt bajnokságon,

de a svéd teniszező pályafutása 2011-ben váratlanul derékba tört, mert mononukleózist diagnosztizáltak nála. Elmondta, mentálisan is rendkívül nehéz volt számára az az időszak, két évig még a tévében sem nézett teniszt, annyira fájt volna látnia azokat, akik ellen ő maga is játszott.

„Grand Slam-tornát nyert például Cilic és Wawrinka, és borzasztó volt belegondolni, hogy ezeknél a játékosoknál én jobbnak számítottam, rengetegszer le is győztem őket azelőtt. Szóval rettenetesen megviselt a dolog” – magyarázta.

Két évvel ezelőtt a stockholmi torna versenyigazgatójaként kezdett dolgozni, nagyjából akkortól néz újra mérkőzéseket, és mára már túltette magát a történteken. Söderling jelenleg honfitársa, a 21 éves Elias Ymer edzőjeként tevékenykedik, mert bár többen megkeresték külföldről, ő a svéd teniszt szeretné segíteni.

Fucsovics a múlt heti, budapesti challenger-tornán elődöntős volt, a világranglistán pedig a 62. helyen áll.

Nyitókép: Europress/AFP/Fabrice Coffrini

Ajánlott videó

Olvasói sztorik