Sport téli olimpia 2018

A női hódeszkások nagyon berágtak

Nagy a szél Phjongcshangban, emiatt már a férfi és női óriás-műlesiklás is elmaradt. Utóbbit éppen hétfőn halasztották el, azon a napon, amikor ugyanilyen körülmények között – cirka 60-70 km/h-s széllökések közepette – elrendelték a szervezők, hogy márpedig a slopestyle hódeszka fináléját mindenképpen meg kell tartani.

Megpróbáltunk beszélni a szervezőkkel, de az olimpiai rendezők nyomást gyakoroltak ránk, hogy versenyezzünk. Azt mondták, muszáj ma megrendezni a döntőt, nincs másik időpont. Nagyon veszélyes volt, örülök, hogy semmi bajom nem esett. Ha ilyen körülmények között versenyezni kell, és valaki megsérül, az azért nagyon rossz lett volna. Mérges és csalódott vagyok, hogy ilyen körülmények között versenyeznünk kellett. Jamie Anderson kivételével mindannyian halasztást kértünk. Ő tudta, hogy egy biztonsági csúszás is elég neki

– idézi a Reuters hírügynökség és a Laola1.at az osztrák Anna Gassert.

Nagy kár, hogy évekig készülünk az olimpiára, erre ilyesmi történik. Nehéz mit mondani, óriásit csalódtam a szervezőkben. Mindenkinek más volt a szél, és ha szerencsés voltál, akkor nem kaptál el egy rohamot – de egy olimpiai érmekről döntő számnak nem lenne szabad szerencsejátéknak lennie

A női slopestyle 25 versenyzője 50 csúszást mutatott be, ebből 32 végződött bukással. A legtöbben Gasserrel értettek egyet, csak a végső győztes Jamie Anderson győzködte a többieket, hogy ne legyen halasztás.

Megpróbáltam győzködni a többieket, hogy gyerünk, nyomjuk. De jó néhány lány azt mondta, ez nem biztonságos, meg ilyesmi. Na, nem mintha egyébként bármilyen körülmények között biztonságos lenne.

– emlékezett vissza Anderson a történtekre.

Többen is felszólaltak Gasser mellett a szervezők ellen, a bronzérmes finn Enni Rukajärvi és a cseh Sárka Pancochová is, míg a második helyen végző Laurie Blouin szerint szó nem volt tanácskozásról sem.

Fotó: AFP / Kirill KUDRYAVTSEV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik