Sport

Körvonalazódik, ki lesz Hosszú Katinka edzője

Kecskeméten rendezik az Univer24 úszóeseményt, amelyet Hosszú Katinka nyitott meg egy beszéddel, majd egy 200 vegyes leúszásával. A háromszoros olimpiai bajnok az NSO TV-nek nyilatkozott, azt mondta, hogy öt évnyi menetelés után jó volt egy kicsit „csak” edzeni, nem ment el rengeteg idő az utazással. De hamarosan újra versenyezni fog:

Márciusban már mindenképp versenyezni fogok.

Megkérdezték, arról is, hogy körvonalazódik-e, hogy ki lesz az edzője mire azt felelte:

Körvonalazódik.

Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup decemberben ismerték el, hogy nehéz időszakon megy keresztül a házasságuk. Papíron és a Kiemelt Edzői Program szerint még mindig Tusup az edzője.

Még mindig Shane Tusup Hosszú Katinka edzője
Papíron, és a Kiemelt Edzői Program szerint mindenképp.

Az Univer24

A Kecskeméti Fürdő versenyuszodájában többezren úsznak hosszabb-rövidebb távot 24 óra alatt, miközben öt úszó az egynapos úszás szabályai szerint méri össze erejét. Az idei a negyedik az Univer24 – Az úszás ünnepe elnevezésű eseményt. Hosszú mellett ellátogatott Kecskemétre Hosnyánszky Norbert olimpiai és világbajnok, valamint Nagy Viktor világbajnok vízilabdázók, akiket Czigány Dóra Európa-bajnok pólós is elkísért.

Velük együtt rajtoltak azok a sportolók is, akik az egynapos úszás szabályai szerint 24 órán át küzdenek a kilométerekkel a medencében. Szombat éjszaka mellettük váltóverseny kezdődik, amelyen a legalább 6 fős csapatoknak 12 órán keresztül kell folyamatosan úszniuk.

Nitókép: Iron Corporation

Ajánlott videó

Olvasói sztorik