Sport téli olimpia 2018

Pontot szerzett Liu Shaolin Sándor Phjongcshangban

Ötödik helyen végzett Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolya 1500 méteres döntőjében szombaton, a phjongcshangi téli olimpia nyitónapján.

Kalandos módon jutott döntőbe a magyar versenyző, ugyanis hiába nyerte meg rendkívül magabiztosan az első selejtező futamot, az elődöntőben kicsúszott. No nem önszántából, Krueger Cole vágott be elé a továbbjutást érő második helyen, őt akarta visszaelőzni és ebbe bakizott bele. A bírók azonban úgy látták, hogy az amerikai szabálytalan volt, így az a döntés született, hogy Liu is szerepelhet a döntőben.

Népes finálé volt, összesen kilencen vettek részt rajta, ugyanis mindhárom elődöntőből továbbjuttattak valakit a bírók. Ennek megfelelően utolsó helyről indult Liu, azonban két kör alatt két előzést is bemutatott a magyar és apránként araszolt följebb és följebb. Öt körrel a vége előtt úgy tűnt, akár a negyedik helyre is fel tud jönni a magyar, de az utolsó pillanatban visszarendeződött előtte a mezőny.

Ezután azonban hátra szorult Shaolin Sándor, ám szerencséjére ketten is kicsúsztak két körrel a vége előtt, így fel tudott jönni az ötödik helyre, amelyet már nem engedett ki a kezéből és ezzel megszületett az első magyar pontszerzés a phjongcshangi téli olimpián.

Az aranyérmet a dél-koreai Lim Hjo Dzsun szerezte meg, őt a holland Sjinkie Knegt és az orosz Szemen Elisztratov követte.

Végeredmény – rövidpályás gyorskorcsolya, 1500 méter, döntő

1. Lim Hjo Dzsun (Dél-Korea) 2:10.485 – olimpiai csúcs
2. Sjinkie Knegt (Hollandia) 2:10.555
3. Szemjon Jelisztratov (Orosz csapat) 2:10.687
4. Samuel Girard (Kanada) 2:11.176
5. Liu Shaolin Sándor (Magyarország) 2:11.520
6. Itzak de Laat (Hollandia) 2:12.362

Ajánlott videó

Olvasói sztorik