Nagyvilág

Átnevezték a Nagy Sándor repülőteret

A Görögországgal fennálló vitás kérdéseket rendezendő Macedónia megváltoztatta a szkopjei repülőtér elnevezését, az eddig Nagy Sándor nevét viselő légikikötőt Szkopjei Nemzetközi Repülőtérre változtatták.

A macedón kormány keddi ülésén arról is döntöttek, hogy a macedón-szerb határt a macedón-görög határral összekötő autópályát is átnevezik, az eddigi Nagy Sándor nevet Barátságra cserélik.

Zoran Zaev miniszterelnök a névváltoztatásról januárban Davosban, a Világgazdasági Fórum helyszínen tárgyalt Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel.

A szkopjei repülőtér 2006. december 27-én vette fel Nagy Sándor nevét az akkori jobboldali, Nikola Gruevszki vezette kormány javaslatára. Gruevszki kormánya tíz év alatt számos olyan intézkedést vezetett be, amely a makedón és a hellén történelemmel kapcsolta össze a mai Macedóniát, a fővárosban például Nagy Sándor mellett szobrot állítottak az anyjának és az apjának, II. Philipposznak is, míg a kormány több épülete is templomszerű oszlopokat kapott.

A korábbi vezetés azt az elképzelést támogatta, hogy a ma élő macedónok Nagy Sándor leszármazottai, míg a görögök szerint a macedón egy délszláv nép, és semmi köze az ókori makedónokhoz. Macedónia és Görögország között azóta folyik vita az ország nevéről, hogy az ország 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, az alkotmányában is meghatározott nevében azonban nem szerepel a Jugoszláviára történő utalás.

A tavaly május óta kormányzó balközép vezetés azonban tárgyalásokba kezdett Athénnal a névvita rendezéséről, amelyet még az idei évben szeretnének megoldani. A repülőtér és az autópálya átnevezése is ezen törekvések részét képezi.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Robert Atanasovski

Ajánlott videó

Olvasói sztorik