Élet-Stílus

Halálra fagyva találta meg 2 éves lányát háza verandáján a hazatérő ohiói anyuka

Az amerikai nő az apára bízta a kislányt, de a férfi elaludt, és a gyerek közben kiment a mínusz tíz fokos hidegbe.

Súlyos kihűlés miatt halt meg egy kétéves kislány, akire anyja eszméletlen állapotban talált rá az ohiói Akron városában, amikor hazaért a bevásárlásból – jelentette a helyi sajtó. Az anyuka a verandán találta meg kislányát, amikor előző hét pénteken, helyi idő szerint nagyjából délután fél négykor hazaért. Az eset idején mínusz 10 Celsius-fok körüli hideg volt.

A nő azonnal hívta a 911-es segélyhívót, és a diszpécser utasításait követve megpróbálta újraéleszteni gyermekét, de már nem lehetett megmenteni az életét. A hatóságok közlése szerint Wynter Parker halálát súlyos kihűlés okozta, de halál hivatalos okát még nem állapították meg. A holttesten hétfőn végezték el a boncolást, de annak eredményeit még nem közölték.

A rendőrség közlése szerint az anyuka a kislányt a kicsi apjára bízta, de az esti műszakban dolgozó férfi elaludt, és közben a gyerek kiment a házból. A hatóságok nem indítottak eljárást a szülők ellen a gyerek halála miatt, de hozzátették, hogy még tart a nyomozás az ügyben.

Egy szomszéd a Fox8 televízió híradójának elmondta: a kislány rendszeresen szülői felügyelet nélkül volt kint a ház előtt, és több alkalommal is ő vitte vissza a házba, és ezt a rendőrségen is jelentette.

(Kiemelt fénykép: Plüssállatok a verandán, ahol halálra fagyott a kétéves Wynter Parker. Fotó: Fox8Cleveland)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik