Szórakozás

Hevesi Tamás végzett a showműsorokkal, nem szerepel többet

Habár Hevesi Tamás számára sikert és elismerést hozott a 2014-es Sztárban sztár, most a harmadik ilyen tipusú verseny után úgy érzi, nem akar több ilyenben részt venni.

Hevesi Tamásnak sikert és elismerést hozott a Sztárban sztár
Az énekes ezt Facebook posztjában írja le, ahol megköszöni rajongóinak, hogy a második helyre szavazták a TV2 show-műsorában.

Voltam a Sztárban sztárban, A Nagy Duettben és most a Sztárban sztár+1 kicsiben. A Sztárban sztár volt a debütálás, ennek a második évadában döntós lettem. Egy év szünet után következett A Nagy Duett 4. évada, amelyben Kulcsár Edinával a második helyen végeztünk. Az pe­dig majd vasárnap kiderül, hogy Csengével milyen helyezést sikerül elérnünk. Mind a három verseny más-más szituáció, de mindegyiket rettentően szerettem

– kezdte a Borsnak Hevesi.

Azt gondolom, ennyi elég, most már jöjjenek a fiatalok, a fiatalabbak. Va­gyunk annyian. Én versenyzőként már nem szeretnék részt venni ilyen típusú megmérettetésen. Fellépek, koncertezem tovább, minden oké. Csak az énekes versenyzést fejeztem be. Hármat megcsináltam tisztességesen, becsülettel, de most már nem vállalok többet.


Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik