Sport

Babos Tímea: Sok Grand Slam-torna után sírtam már, de most az örömtől

Babos Tímea és Kristina Mladenovic 2018-ra újra összeállt, pénteken pedig két szettben megnyerték az Australian Opent, így mostantól a magyar teniszező is Grand Slam-győztesnek mondhatja magát. Babos a hivatalos honlapjának nyilatkozva azt mondta, egy pillanatig sem izgult a fináléban és elképesztő érzés, hogy megnyert egy majortornát.

Ezt a döntőt mi nyertük meg, nem adták oda nekünk. Mámor, öröm, ami bennem van, néhány könnycsepp is kicsordult. Most talán a világ egyik legjobb páros játékosának mondhatom magam. A WTA Finals után az első Grand Slamet is sikerült megnyerni, és most szeretnék megszerezni egy újabb trófeát.

A saját játékával nagyon elégedett volt és az eredmények alapján azt mondta, az elődöntő, majd a döntő volt a tornán a legkönnyebb számukra.

Fontos állomás ez a karrieremben, emlékszem, nem egyszer pityeregtem Grand Slam-torna után, hogy nem sikerült, most pedig az örömtől sírok.

Babos Tímea rögtön meg is duplázhatja a Grand Slam-győzelmei számát, ugyanis még versenyben van a vegyespárosok között. Rohan Bopannával párban pénteken elődöntőznek és jutottak tovább.

Hungarian Ladies Open

Nem árt tudni, hogy a Magyar Tenisz Szövetség gőzerővel dolgozik a február 18-25. között megrendezésre kerülő Hungarian Ladies Open WTA-verseny szervezésén.

Ami biztos, a WTA-ranglista első 50 helyezettje közül nyolc teniszezőnő fogadta el a meghívást. A legnevesebb vendég a szlovák Dominika Cibulkova (26.) lesz, de eljön Budapestre honfitársa Magdalena Rybarikova (21.), a kínai Shuai Zhang (34.), a román Sorana Cirstea (36.), vagy a magyar származású, svájci Bacsinszky Tímea (38.), a szerb Aleksandra Krunic (46.), a német Tatjana Maria (47.), és a belga Carina Witthoeft (50.).

A 250 ezer összdíjazású budapesti, BOK-csarnokban megrendezésre kerülő tornán természetesen Babos Tímea (51.) is rajthoz áll. Jegyek itt vásárolhatóak.

Nyitókép: MTI/EPA/Lukas Coch

Ajánlott videó

Olvasói sztorik