Tech

A mozgásérzékelős számítógép a jövő?

Azt már lehet tudni, hogy a Kinect windowsos változata február 1-jén várható, azt még nem, hogy mire lesz jó.

Bár sokan áhítoztak a PC és a Microsoft mozgásérzékelőjének egyesítése iránt, reális esély erre csupán egy évvel ezelőtt mutatkozott; a tavalyi esztendő végén már azt is lehetett tudni, hogy valamikor 2012-ben számíthatunk a Kinect for Windows megjelenésére.

Végül Steve Ballmer a Consumer Electronic Show keretein belül jelentette be, hogy a Kinect elszakad az Xboxtól és (végre) PC-n, Windows alól is elérhetővé válik. Azt azonban már nem fejtette ki, hogy ez pontosan mit jelent a felhasználók számára.

A Microsoft vezérigazgatója annyit volt hajlandó elárulni, hogy az informatikai óriás kétszáz másik vállalattal együttműködésben gyártja az új összeállításra szánt alkalmazásokat – vagyis lehetetlen megjósolni, pontosan mire lehet számítani.

Minden bizonnyal találni majd a szórásban számos játékot, de azon sem lepődnénk meg, ha az Excell táblázatait februártól billentyűzet és egér nélkül is lehetne manipulálni. Persze minden a felhasználói igényeken múlik, úgyhogy a kérdés igazából az, hogy Ti mire használnátok egy számítógépre kötött, 3D-s mozgásérzékelőt?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik