Közélet

Nézőpont: elégedettek a budapestiek Tarlóssal

A Fidesz-közeli intézet felmérése szerint Tarlós Istvánra kétszer annyian szavaznának, mint Karácsony Gergelyre.

Elégedettek a budapestiek a városvezetéssel – írta a Nézőpont Intézet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A múlt év novemberében zárult közvélemény-kutatás arról tanúskodik, hogy a fővárosiak többsége szerint jó irányba haladt Budapest az elmúlt hét évben (56 százalék), és hasonló arányban elégedettek Tarlós István főpolgármester munkájával (55 százalék).

A fővárosiak körében Tarlós Istvánt lényegesen többen tartják jobb főpolgármesternek (53 százalék), mint Demszky Gábort (17 százalék). A felmérés időszakában tartott főpolgármester-választás esetén Tarlós István Karácsony Gergelyt és Horváth Csabát is nagy fölénnyel győzné le – hangsúlyozták.

Úgy fogalmaztak, hogy „fontos csatamező lesz” a választások során Budapest, amelyet sokan még mindig „vörös városnak” tartanak.

Ugyanakkor a kutatás alapján a fővárosi felnőtt lakosság körében többségben vannak azok, akik szerint jó irányba mentek a dolgok az elmúlt hét évben Budapesten (56 százalék), negatív állásponttal jóval kevesebben bírnak (36 százalék).

Tarlós István eddigi munkáját is hasonló arányban ítélik meg pozitívan: azzal a fővárosiak többsége elégedett (55 százalék), az elégedetlenek aránya mindössze egyharmados (33 százalék).

Érdekességnek nevezték, hogy a budapesti Jobbik-szimpatizánsok majdnem fele (49 százalék) ugyancsak elégedett az elmúlt hét évvel, míg e körben tízből csaknem négyen (38 százalék) a főpolgármester munkáját is pozitívan ítélik meg.

Szintén fontosnak tartották kiemelni, hogy az LMP-tábor körében is 36, valamint 33 százalék erősíti az elmúlt hét évvel, illetve a Tarlós István munkájával elégedettek táborát.

Ugyanez az arány a baloldali (MSZP-, DK-, Együtt-, Párbeszéd-, Liberálisok-) szimpatizánsok körében 28, illetve 25 százalék.

A kutatás azt is vizsgálta, hogy a rendszerváltás óta kit tartanak jobb főpolgármesternek a budapestiek. E tekintetben is egyértelműek az eredmények, hiszen Tarlós Istvánt lényegesen többen gondolják annak (53 százalék), mint Demszky Gábort (17 százalék).

Érdekesség, hogy még a baloldali szimpatizánsok negyede (24 százalék) is Tarlós Istvánnal szimpatizál.

A felmérés arra is rámutat, hogy a vizsgált időszakban tartott főpolgármester-választás esetén a biztos szavazók körében 52 százalék szavazna Tarlós Istvánra, míg 26 százalék Karácsony Gergelyre. A jelenlegi főpolgármester Horváth Csabával szemben is hasonló eredményt érne el, a szocialista politikusra csupán 17 százalék voksolna.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatását tavaly október 17. és november 12. között végezték ezer ember személyes megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb budapesti lakosságra nem, kor és iskolai végzettség szerint. Ezerfős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék – olvasható a közleményben. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik