Közélet
Budapest, 2017. június 10.
Balról jobbra Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyûlés alelnöke, frakcióvezetõ-helyettes, Vona Gábor pártelnök, Toroczkai László alelnök, Ásotthalom polgármestere és Janiczak Dávid alelnök, Ózd polgármestere a Jobbik 16. országos kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2017. június 10-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Nézőpont: 2014 óta nem volt ilyen mélyen a Jobbik

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2017. 12. 22. 08:21

A kormánypártokra immár többen, a biztos szavazók 51 százaléka szavazna, mint az összes ellenzéki pártra együtt - olvasható a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásában, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.
Korábban a témában:

A december 1-e és 18-a között, 2000 fő megkérdezésével készített kutatás szerint a teljes felnőtt népesség 37 százaléka támogatja a kormánypártokat, ami két százalékpontos növekedést jelent novemberhez képest.

A Jobbik tábora újabb egy százalékpontot csökkenve 8 százalékos, ami ugyan hibahatáron belüli változás, de 2014 óta ez a legrosszabb eredmény a párt számára.

Az MSZP-vel továbbra is 5, a DK-val pedig 4 százalék szimpatizál. Az Együtt és a Fodor Gábor által vezetett Liberálisok 1-1 százalékon állnak, míg a Párbeszéd ezúttal sem érte el ezt a szintet. Az LMP-t a teljes felnőtt népesség 4 százaléka támogatja, szemben a Momentum 2 és a Kétfarkú Kutya Párt 1 százalékos szimpatizánsi táborával – írták.

Budapest, 2016. december 7.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) újabb plakátja a budapesti Ötvenhatosok terén 2016. december 7-én. A kép Vona Gábor Jobbik-elnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt öleli át a korábbi plakátkampányból ismert bohóc, a felirat pedig azt hirdeti: „Egymásra találtak! Együtt mondtak nemet a bevándorlásellenes alkotmánymódosításra”.
MTI Fotó: Marjai János
Nem igazán működik Heller csodafegyvere a Fidesz ellen
Az általunk vizsgált körzetekben legalábbis a baloldali, liberális szavazók harmada lenne csak hajlandó a Jobbik jelöltjére szavazni, ha saját pártjuk visszalép.

A Jobbik támogatottsága a biztos szavazók körében tovább gyengült, a párt a 2014-es listás eredményétől hét százalékponttal elmaradva immár csak a listás voksok 14 százalékára esélyes a felmérés szerint.

A baloldalon is folytatódott a hónapok óta tartó átrendeződés, a biztos szavazók körében 9-9 százalékos eredményével a DK és az LMP is megelőzte az ezen a bázison mindössze 8 százalékon álló szocialistákat. A Momentum jelenleg a listás szavazatok 3, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt 2-2, míg a Párbeszéd és a Liberális Párt 1-1 százalékára esélyes – tették hozzá.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.