Közélet

Perverz szexuális fantázia kiélése miatt ölhették meg Kim Wallt

Kedden gyilkossággal vádolta meg az ügyészség Peter Madsen dán feltalálót, aki a gyanú szerint megölte majd feldarabolta Kim Wall újságírót a tengeralattjáróban – írja az Independent. Madsen korábban tagadta a gyilkosságot, azt viszont elismerte, hogy feldarabolta a svéd nő holttestét, aki elmondása szerint baleset következtében veszítette életét.

Istenre és az emberekre is dühös feltaláló végezhetett a megcsonkított újságíróval
„Átok van a Nautiluson, és ez az átok én vagyok” – mondta az általa épített tengeralattjáróról Peter Madsen, akit most már Kim Wall meggyilkolásával vádol a dán ügyészség.

Az MTI szerint a hatóságok nem tudták megállapítani a 30 éves nő halálának pontos okát, az ügyészség szerint azonban a 47 éves vállalkozó és rakétakonstruktőr valószínűleg megfojtotta áldozatát vagy elvágta a torkát, mielőtt feldarabolta és a tengerbe szórta. Az emberölésen kívül a holttest feldarabolásával és “szeméremsértő kezelésével” is vádolják a gyanúsítottat, aki a holttest eltüntetését beismerte, de a gyilkosságot továbbra is tagadja, és őrizetbe vétele óta a legkülönfélébb verziókkal állt elő a fiatal nő halálát illetően.

Madsent megvádolták azzal is, hogy „különösen veszélyes természetű” szexuális kapcsolatot létesített az újságírónővel. A vádirat szerint a mérnök azért ölte meg a nőt, hogy kielégítse szexuális fantáziáit. Az áldozat nemi szervén és környékén 14 vágott seb nyomát találták meg. A nyomozás felfedte az autodidakta tenger- és űrkutató sötét oldalát: a férfi gyűjtötte az erőszakos videókat és különösen vonzódott a nők lefejezését ábrázoló jelenetekhez.  

Jakob Buch-Jepsen különleges ügyész „nagyon szokatlannak és rendkívül brutálisnak” esetnek nevezte a Nautilus tengeralattjárón történteket és életfogytiglani börtönbüntetést indítványozott, ami Dániában általában 17 év ténylegesen letöltött szabadságvesztést jelent. Az ügyész javasolta, hogy a feltalálót ítéljék „biztonsági őrizetre” is, ami azt jelenti, hogy szigorúan őrzött elmegyógyintézetben tarthatják mindaddig, amíg pszichés betegnek és másokra veszélyesnek tartják. Indítványozták a tengeralattjáró elkobzását és megsemmisítését is.

A per március 8-án kezdődik, ítélet április 25-én várható. Kim Wall történetéről itt olvashatnak bővebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik