Az MSZP-nek nem áll szándékában visszahívni Kósáné Kovács Magdát a párt uniós parlamenti listájáról. Ezt közölte a Népszavával Nyakó István, az MSZP szóvivője, miután a Fidesz felszólította a pártot, hogy vegye le Kósánét a listáról, mert az egyházról tett kijelentései miatt a politikus “szalonképtelenné vált” Európában.
Mint ismert: Kósáné, a szocialisták uniós megfigyelője – aki a párt választási listájának ötödik helyén szerepel – a Hetek című lapnak azt nyilatkozta, hogy “a Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni”.
Mivel az MSZP uniós listáját a párt kongresszusa hagyta jóvá, elvileg ezt a fórumot egy esetleges listamódosítás miatt újra össze kellene hívni. De a párt politikusai szerint erre nincs szükség, ugyanis az MSZP alapszabálya az országgyűlési választásokról igen, de az uniós listáról nem rendelkezik. Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese sajnálatosnak tartja Kósáné nyilatkozatát, hiszen az MSZP-ben nincs olyan testületi döntés, amely véleményét alátámasztaná. A politikus elhatárolódott képviselőtársa szavaitól.