Tudomány

Több majom is elpusztult a vakcina tesztjén, mégis kipróbálták csecsemőkön

Az Oxfordi Egyetem munkatársai közel 1 400 dél-afrikai csecsemőnek adtak be egy olyan tuberkulózis (tbc) elleni védőoltást, amely az egyik állatteszten kifejezetten rosszul szerepelt. A kísérlet során hatból öt majom elpusztult.

2009-ben az oltást megelőzően a szakemberek olyan tájékoztató lapokat adtak a gyermekek szüleinek, melyek szerint a vakcina jól szerepelt a teszteken – számol be a Daily Mail. A kutatók ugyanakkor nem közölték, hogy a majomkísérletek aggasztó eredménnyel zárultak.

Az esetet a British Medical Journal folyóiratban mutatták be. A publikációban a szerzők arra hívták fel a figyelmet, hogy szigorítani kell az állatkísérletek eredményeinek közlésére vonatkozó szabályokat. Az oxfordi kutatókat azzal vádolják, hogy „kimazsolázták” vizsgálataik pozitív eredményeit.

Bár az MVA85A nevű vakcina nem károsította a dél-afrikai csecsemőket, nem is védte meg őket a tbc-től.

Az egyetem, amely azóta nem használja a szert, kitart amellett, hogy a majomtesztek adatait az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában is átadták a hatóságoknak az oltásokat megelőzően. A készítmény az egyéb, egereken, tengerimalacokon és más majomfajokon elvégzett kísérleteken valóban jól szerepelt. A vakcinát egyébként 400 felnőtten, fiatalon és gyermeken is kipróbálták.

Az oxfordi kutatók szerint az érintett majomkísérletben azért pusztultak el az állatok, mert a tbc egy erősebb változatával tesztelték őket. Az új jelentés mégis kihangsúlyozza, ettől függetlenül ezen kísérletről is be kellett volna számolniuk a dél-afrikai szülőknek.

Az egyetem szerint ki kellett próbálniuk

Malcolm Macleod, az Edinburgh-i Egyetem szakértője szerint finomítani kell azokon a módszereken, melyek alapján megállapítható, hogy egy új oltóanyag készen áll-e a klinikai tesztekre. A kutató hozzátette, amíg az intézmények nem ismerik fel, hogy fő céljuk a társadalom számára hasznos vizsgálatok elvégzése, addig hírnevük lassú romlását kockáztatják.

Az ilyen esetek sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy a közvélemény egyre kevésbé bízik a tudományban.

Jonathan Kimmelman, a McGill Egyetem munkatársa kiemelte, az oxfordi eset nem egyedi, korábban már többször előfordult, hogy hibás, befejezetlen vagy éppen negatív állatteszt-eredmények után adtak be embereknek kísérleti készítményeket.

Az oxfordi csapat szerint ugyanakkor etikátlan lett volna nem tesztelni a vakcinát a csecsemőkön, hiszen a szer korábban remekül szerepelt a többi vizsgálaton. Peter Beverley, az egyetem korábbi munkatársa állítólag több vádat is megfogalmazott a kísérletekkel, illetve az oltás fejlesztőjével, Helen McShane-nel szemben.

Később három, egymástól független vizsgálat is tisztázta McShane-t, az utolsó, 2016-os tanulmány pedig azt igazolta, hogy a korábbi tesztek eredményei miatt ki kellett próbálni csecsemőkön is a készítményt. Az ellenőrzések szerint a vakcina tesztelése megfelelő volt, óriási, pozitív adategyüttesen alapult.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik