Sport

Az ember, aki két év alatt 2500 forintból 220 milliót csinált

A darts sportág rajongói sosem láttak még annyira zavarodott világbajnokot. Angol, Rob Cross a neve és természetesen csak a közérthetőség kedvéért váltottuk át a fontot forintra.

Dartsban még mindig előfordulhat az, hogy egy olyan fickó nyeri a 24 ország 72 játékosát felvonultató, 1,8 millió fontos, azaz cirka 630 millió forint összdíjazású profi világbajnokságot, akit bő egy éve még senki sem ismert, mert csak kedvtelésből, a kocsmákban dobálta a nyilat.

Az 1990. szeptember 21-én a kenti faluban, Pemburyban született és nemrég még Bristolban villanyszerelőként dolgozó Rob Cross pont ilyen. A háromgyermekes családapa 2015-ben még csak hobbiból, városi és területi amatőr versenyeken bizonyította, van érzéke a játékhoz, de a pénzt nem ezzel, hanem polgári hivatásával kereste.

Aztán tessék; szombaton a PDC darts-vb elődöntőjében a tavalyi győztes Michael van Gerwent, majd hétfőn a döntőben a legendát, a 16-szoros világbajnok Phil Taylort is felülmúlta.

Hogyan lesz valakiből profi dartsjátékos?

Mesébe illő, hihetetlen történet ez, amit egy Twitter-poszt és fotó is bizonyít. Cross egy bizonyos Adam Stephenson bátyjával párban nemrég még mindössze szerény 14 fontot fontot nyert – azaz fejenként hetet -, most meg azzal, hogy legyőzte Phil Taylort, 400 ezret kaszált egy összegben.

Ahhoz képest, hogy két éve még úgy gondolkodott, családjának, három gyermekének inkább egy kiszámítható havi megélhetést biztosító villanyszerelő apukára van szüksége, mint egy hétvégente állandóan úton lévő, tervezhetetlen bevételű profi dartsjátékosra, elég nagy ugrás ez. Mindenféle értelemben. 

A villanyszerelő és barátai a televízióban bámulták a 2015-ös világbajnoki döntőt. A haverok, akik látták már játszani állították, lenne keresnivalója a legjobbak közt. Ők lelkesítették be annyira, hogy végül megfogant benne az elhatározás, próbaképp benevez a 2016-os British Darts Organisation (BDO) világbajnokság selejtezőire. Az a torna ugyanis a Professional Darts Corporation (PDC) világbajnoksággal ellentétben nyílt, bárki benevezhet, nem kell ahhoz hivatásos, sokszor bizonyított játékosnak lenned, hogy elindulhass rajta.

Mitől ilyen sikeres a darts?

A darts, mint sport robbanásszerű sikere két dolognak egészen biztosan biztosan köszönhető; a csúcsesemény, a PDC-vb hihetetlen jó időpontválasztásának, másrészt a játék egyszerűségének.

Az év utolsó két hete sport szempontból légüres tér. Jószerivel semmi nem történik ilyenkor. A médiumok vadásszák a friss hírt. Így a dartsnak nem kell versenyre kelnie a többi sporttal, a lapoknak eladást, internetes portáloknak kattintást, a televízióknak kiváló nézettséget hoz nem csak a rendre január 1-én megrendezésre kerülő döntő, hanem az egész torna.

Másrészt a nyíl 237 centis távolságról történő céltáblába hajigálásában a föld népesség jelentős részének személyes tapasztalata van. Alighanem kevesebb olyan ember akad, aki még nem próbálta ki a dartsot, mint aki igen. Mindenki bele tudja képzelni magát abba, amit lát.

Ennek köszönhető az is, hogy a többi televízió által felkapott látványsporthoz képest dartsban léteznek még meglepetések. Olyan csodák, amelyekre a szurkolók szívük mélyén mindig is vágynak, de ami már lassan a pénz mennyiségének mindenhatósága okán kiveszni látszik.

Lehet, maga is meglepődött, hogy a selejtezőkből a 64-es táblára jutott. Onnan ugyan egyből kiesett, de olyan lendületet kapott, hogy azonnal benevezett a 2016-os UK Open kvalifikációs versenyére is, ahol szintén indulhatnak amatőrök. Nyert, amivel azon 32 amatőr dartsos egyike lett, aki a 128-as főtáblára jutott.

2016. márciusában az első körben Ken MacNeilt verte 6-3-ra, majd meglepetésként a másodikon is túljutott Wes Newton ellenében (6-4). A harmadik körben a holland Jeffrey de Graaf tanulta meg a nevét (9-8), és a legnagyobb sztár, Michael van Gerwen orra alá is borsot tört, bár végül 9-5-re kikapott.

A legjobb 32 közé jutással háromezer font ütötte a markát, a villanyvezeték és biztosítótábla szerelése egyre inkább a háttérbe szorult.

A sikereknek köszönhetően már a PDC Challenge Tour nevű sorozatán is rajthoz állhatott, ahol 2016-ban három tornán is győzni tudott, és ennek köszönhetően szintet léphetett, mert onnantól a tévék által ugyan nem közvetített, de jóval rangosabb Pro Tour-versenyeken vehetett részt.

Hogyan lesz 7 fontból 611 250?

Ilyen berobbanást követően a 2017-es év elején már megismerte Rob Crosst a PDC mezőnye. A UK Open hat kvalifikációs tornáján kétszer is a legjobb tizenhatig, egyszer az elődöntőbe jutott, míg a Players Championship sorozatban két, összesen négy alkalommal nyert. Bekerült a professzionális dartsvilág legjobb 32 játékosa közé, így már nem kényszerült selejtezőkre, több energiája maradt az igazi nagyok ellen vívandó éles meccsekre.

A PDC kimutatása szerint az idei világbajnoki döntőig két év alatt 211 250 fontot hajigált össze – érthető, ha szünetelteti a villanyszerelői szakmát – és ezt fejelte meg a vb-címért járó 400 ezer fonttal.

Így lett két év alatt a 7 fontból 611 250, a közérthetőség kedvéért 2500 forintból 220 millió.

A nagy öreg, a sportágat megreformáló Phil Taylor első világbajnoki címét épp 1990-ben, azaz Cross születése évében nyerte. E tény és az újdonsült világbajnok villámkarrierjének ismeretében nincs is mit csodálkozni azon, ha a darts szurkolók egy inkább megszeppent, győzelmét szinte felfogni sem tudó, zavarodott győztest láttak, aki magától értetődő szerénységgel nyújtotta át a vb-serleget a legyőzöttnek, akik meg sem lepődött azon, hogy a tömeg nem őt éljenzi, hanem ellenfele nevét skandálja.

Phil Taylor szerint azonban nem lesz mindig így. A játéktól vb-ezüsttel búcsúzó legenda amondó, Cross már most pazar játékos:

Rob könyörtelen volt, folyamatosan nyomás alatt tartott. Én voltam ilyen fiatalabb koromban. Sok van még benne. Elhivatottá vált, figyelt és tanult. Michael van Gerwen, Raymond van Barneveld, Adrian Lewis egy nagy problémával találtátok magukat szembe, mert most kaptatok valakit, aki eltökélt, és nyerni akar. 

Rob Cross két év alatt a semmiből a harmadik helyre ugrott fel a világranglistán. Taylor sokat látott, rutinos róka, aki tudja mit beszél.
(Nyitókép: AFP PHOTO / Tolga Akmen)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik