Sport

Phil Taylor: Még egyszer utoljára mindent megpróbáltam

A hétfő esti világbajnoki döntő elvesztése után Phil Taylor megerősítette, hogy befejezi a pályafutását és a jövőben csak bemutató darts-mérkőzéseken szerepel. Az 57 éves legenda 7-2-re kapott ki honfitársától, Rob Crosstól, de egyáltalán nem volt csalódott a vereség miatt.

Fantasztikus karrierem volt. Kérdezték, hogy folytatom-e, de elég volt. Harminc évig ez volt az életem. Még egyszer utoljára mindent megpróbáltam, és sikerült eljutnom a fináléig, boldog vagyok, hogy így történt

– mondta a meccs után a 16-szoros világbajnok Taylor, akinek The Power (Az erő) a beceneve. Riválisáról, Rob Crossról Taylor azt mondta, „olyan volt, mint én 25 évvel ezelőtt”. Cross is megszólalt, természetesen az egekig magasztalta példaképét.

Nagyszerűen érzem magam. Ez az első trófeám. De ez most Philről szól, aki hihetetlen, fenomenális

– fokozta még a friss világbajnok, akinek ugyancsak van már beceneve, mégpedig a Voltage, azaz feszültség. Érdekesség, hogy a 27 éves játékos, aki korábban villanyszerelőként kereste a kenyerét, csak 2016 óta profi.

A hétfő esti döntő után a világszövetség, a PDC bejelentette, hogy a vb utáni második legfontosabb verseny, a World Matchplay mostantól a Phil Taylor Trophy nevet viseli. Taylor ezen a versenyen is rekorder 16 sikerével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik