Tech

A bíróságot sem érdekli az apróbetűs rész

Egy amerikai bíróság kimondta, hogy nem büntethető, ha valaki megszegi a felhasználási feltételeket.

Korunk általánosan elfogadott hazugsága, mikor egy-egy szoftver telepítésekor az ember rákattint az Elolvastam és elfogadom a felhasználási feltételeket feliratú gombra – még az eltökéltek sem szoktak az első bekezdésnél tovább jutni, a legtöbben pedig már a címnél megállnak és inkább keresik az előbb említett gombot.

Ebből következik, hogy teljes biztonsággal senki nem jelentheti ki, hogy egyáltalán betartja-e az elfogadott feltételeket. Az ember ugyan reménykedik, hogy a hosszas jogi megfogalmazás mélyén józan paraszti logika rejlik, de mi történik, ha mégis megszegi a szabályokat? Mint tudjuk, a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól.

Nos, az Egyesült Államok egyik szövetségi fellebbviteli bírósága – hála az égnek – a már említett józan paraszti logikát vette elő, és (az USA kontra Nosal ügyben) úgy határozott, hogy életszerűtlen lenne bevonni a büntetőjogot. “Ha a személyes számítógép-használat feltételeinek megsértését büntetőjogi felelősséggel terhelnénk, egy sor, amúgy ártalmatlan cselekményt kellene szövetségi bűncselekményként kezelni, csak azért, mert egy számítógép is érintett az ügyben.

Ha ilyen komolysággal szereznénk érvényt a felhasználási feltételeknek, börtönbüntetés járna például azért, mert valakinek elárultuk a facebookos jelszavunk, ezt ugyanis egyértelműen tiltja az oldal szabályzata. Magyarul nem kell félnünk a büntetőjogtól (legalábbis a tengeren túl), ha nem vagyunk hajlandóak elolvasni a felhasználási feltételeket.

Fontos kihangsúlyozni: ez nem jelenti azt, hogy egy polgári perben ne kellene adott esetben helyt állnunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik