Média

Változások a Forbes magyar kiadásánál

forbes
forbes

Willin-Tóth Kornélia lesz a Forbes Üzlet rovatának vezetője, miután a rovatot eddig irányító Hermann Irén távozik a médiavállalattól, és karrierszünetre megy – írja a kreativ.hu. Hermann Irén a távozását azzal indokolja, hogy az elmúlt időszakban munkaszenvedélyéből fakadóan túlhajtotta magát, ezért elfáradt, már nem maradt szabadideje és így nem tudott töltekezni.

Hermann a Forbes előtt a Figyelőnél volt rovatvezető, azt megelőzően a Kreatívnál volt szerkesztő. Az utódjaként említett Willin-Tóth Kornélia korábban a Napi Gazdaságnál volt újságíró, illetve a Népszabadságnál a gazdaság rovat vezetője, de dolgozott a Manager magazin főszerkesztőjeként is. Az elmúlt egy évben konferenciaszervezéssel foglalkozott Csetényi Csaba HG Médiájánál.

Újonnan érkezik a csapatba rajta kívül Sándor Krisztián, aki eddig a Corvinus Hallgatói Médiaközpont főszerkesztője volt és a Közgazdász című egyetemi lapot szerkesztette. Bánáti Anna, aki eddig a Pagony kiadó blogszerkesztője volt, és a Corvinus mellett amszterdami és a svédországi egyetemen is tanult, ugyancsak csatlakozik a Forbeshoz, melynek főszerkesztője, Galambos Márton 2018 első negyedévében további három-négy ember felvételét tervezi – derül ki a kommunikációs szakportálról.

Ismét elmeszelte a bíróság a Médiatanácsot
Törvénytelenül rejtegette Andy Vajna békéscsabai pályázatát a Médiatanács, állapította meg a bíróság jogerősen. Ez már a sokadik hasonló vesztett ügye a testületnek a pályázatok körüli titkolózások kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik