Belföld

Nem akarom, hogy a gyerekem is sárga mellényben söpörje a járdát

Nem akarom, hogy a gyerekem is sárga mellényben söpörje a járdát

Az ország tíz legszegényebb települése közül négy a szigetvári körzetben található. Megkérdeztük az ott élőket, mit szólnak például ahhoz, hogy a kormány szerint nincs gyermekszegénység Magyarországon. Meg azt is, kire és miért szavaznak majd a választáson.

Galambospuszta – vágja rá Batáné Győrffy Anikó, a Szigetvári Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője a kérdésemre, hogy melyik a legjellemzőbb zsákfalu errefelé. A zsákfalu olyan falu, ahová odamész, és nincs tovább. Galambospuszta Szentegáthoz tartozik. Szentegátnak a hatalmas uradalmi kastély meg a sivár közösségi ház után vége szakad, és aztán szép sorban mindennek vége szakad, miközben csaknem szétveri az autót az út, erdőfoltok, tónyi pocsolyák meg sárban merengő szarvasmarhák közt megyünk kifelé a világból, hogy megérkezzünk a  beszakadt tetejű, régi téeszépület átellenében álló néhány, nevezzük így, házsorhoz. Galambospuszta. Az udvarokban fakupacok, játék- és kerékpárdarabok.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Hallókat, jónapotokat kiabálva járkálunk az épületek közt. Egy-egy függönyt elhúznak bentről; végül előjön egy nő, de az ajtóban marad, a drótkerítésen át beszélünk.

Nem akarok én nyilatkozni, minek?

Kíváncsi vagyok a véleményére.

Miről?

Állítólag nincs szegénység meg munkanélküliség, és jól élünk.

Maguk?

Nem mi, mindenki. A magyar emberek. 

Aha. Hát tudja, enyém volt itt a bolt meg presszó. Olyan jól élnek itt az emberek, hogy be kellett zárnom. Menjenek a Mónikához, az majd nyilatkozik maguknak.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Azt még megmondja, kire fog szavazni?

Viszlát – csukja be az ajtót.

Mónika vékony asszony, kijön a kerítésig, kezében magas sarkú női cipő talprésze, azt birizgálja szomorúan.

Milyen itt az élet?

Enni van mit. A férjem dolgozik, bejár kocsival, én meg ezeket csinálom itthon. Körbevágom, és ráragasztom a talprészre a borítást. Harminckilenc forint darabja. Százat megcsinálok egy nap.

A gyerekek?

Most iskolában vannak.

Fűtés?

Hát, tudja. Van erdő, van fa.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Merre látja a kiutat?

Semerre.

Kire fog szavazni?

Szavazni?

Tavasszal választások lesznek.

Az asszony megrántja a vállát.

„A kevés jövedelemmel rendelkező családok, emberek a házuk állagát nem tudják megóvni. Több esetben előfordult, hogy életveszélyesnek bizonyult a lakóépület, a települési önkormányzat nem tudta önerőből helyreállítani, ezért ilyen esetben az egyént, családot intézményi keretek közé kellett juttatni.” (Részlet a családsegítő szolgálat idei jelentéséből.)

A szélső soron egy család – apuka, anya, gyerek, nagymama – úgy dönt, nem rejtőzik el. De fotózni nem hagyják magukat.

Tizenkét évig voltam közmunkán – mondja a férfi, Tibor. – Régen máshogy hívták, de a lényeg az volt, hogy dolgozz sokat, és nem kapsz szinte semmit. Nemrég abbahagytam, elmentem vállalkozni. Vettem föl embereket, kézi földmunkát végzünk. Kubikolunk, magyarán szólva.

Mennyi a bevétel?

Egymillió körül havonta.

Kubikolásból.

Hát.

A gyerek bemászik egy rozsdásfehér autóroncsba.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ez a kocsijuk?

Az egyik.

Egymilliót keres, tényleg? Akkor miért nem mennek el innen?

Jó, ebből befizetem az adót, ha nincs semmi munkám, akkor is. Kifizetek három, négy vagy öt embert, meg utánuk a járulékot. Mit gondol, a végén mennyi marad?

A fele?

Negyede sem. De nem az a baj. Hanem az, ha bejön a tél, és megfagy a föld, én meg nem tudok dolgozni. Az adót pedig meg kell fizetnem, akkor is.

És akkor mi lesz? Visszamegy közmunkásnak?

Nem tudnának annyit fizetni, hogy én oda visszamenjek. Megalázó, szemét csicskamunka.

Az igaz, hogy a közmunkások nem csinálnak semmit, csak lődörögnek?

Mikor hogy. De ennyiért mégis mit várnak el? És ha letiltása is van belőle, meg gyerektartást fizet? Ruhát mondjuk kapunk a családsegítőből, de milyen ruha az? Amit mások kidobtak.

„A lakosság nagy része közmunkaprogramban dolgozik, télen pedig, amikor nem működnek a programok, foglalkoztatást helyettesítő támogatásból élnek, ami 22800 Ft. Ez a gyermekes családok esetében veszélyezteti a gyermekek megfelelő ellátását. Ilyenkor sok esetben fordulnak a szolgálathoz ruha, élelmiszer adományért, egyre többen. Élelmiszer, étkezési, illetve éhezési problémákra élelmiszer csomag áll rendelkezésünkre korlátozott mennyiségben.” (Részlet a családsegítő szolgálat idei jelentéséből.)

Régen jó volt itt – mondja Edit, és elnéz a beszakadt tetejű, nagy épület felé  – gyerekkoromban, a téeszidőkben. Disznókat tartottak, mindenkinek volt kertje, állata. Most senkinek semmi. Néha jön a mozgóbolt, az egy kocsi, arról lehet vásárolni. Ha a hónap elején Szigetváron bemegy a szupermarketbe, lépni nem tud a tömegtől. Menjen be most! Üres.

Megkapom a nyugdíjam – mondja a nagymama – mire körülnézek, el is fogyott. Ráadásul gyógyszerre is kell a pénz. Jobb oldalt a szívartériám elzáródott, a másik oldalt be van szűkülve, bármikor rosszul lehetek.

Hogy jutnak innen orvoshoz, ha baj van?

Telefonálni kell, kijön a falubusz.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Mit várnak a választásoktól?

Én az Orbán Viktornak mindig örültem, bár mikor először lett miniszterelnök, nem tudtam, hogy ennyire jól fogja vezetni az országot. De most mindent bebizonyított – mondja a nagymama.

Az életszínvonal javult valamennyit?

Hát, a családi pótlékot nem ártana felemelni. A nyugdíjasoknak is folyamatosan ígérgetnek, de semmi. Meg a gyes, az már húsz éve ugyanannyi.

De akkor miért szavaznak megint a Fideszre?

Mert nem kellenek ide a migránsok, hiába akarja a Soros ideküldeni őket – mondja Edit. – Azok kapjanak lakást, amíg mi a putriban élünk, és nem törődik velünk a kutya se, hiába ránk szakad a ház?

Elég bajunk van, nem akarunk eltartani másokat is. Főleg nem a terroristákat.

De ezek pont a terror elől menekülő családok, nem?

Persze, ezt hazudja a Soros. Meg kéne érteni, hogy az életünkről van szó, a gyerekeinkről – így Tibor. – Meg aztán: ne keveredjen a nép. Van itt cigány, magyar, mindenféle, nem kell a fekete meg az arab. Hát milyen piszkot meg mocskot hagytak, mikor itt voltak?

Itt?

Nem itt, hanem Pesten, a Keletiben. Mutatta a tévé. Németországban nem is tudom, hány nőt megerőszakoltak. A mi lányaink Pécsre fognak járni iskolába. Megérti, uram, hogy féltem őket?

Persze. Itt most milyen a közbiztonság?

Most még jó, az autót be se szoktam zárni. – Kicsit hallgatnak. – Ha tudni akarja, én ezzel az egész Magyarországgal nem vagyok megelégedve. Ki is mentem Angliába egy időre – mondja Tibor. – Nem jött össze.

Ott mi vagyunk a migránsok, nem?

Nem is néznek minket jó szemmel, tele vannak előítélettel. Főleg a romák ellen.

„A szigetvári körzetben a veszélyeztetett gyermekek száma 455 fő.” (Részlet a családsegítő szolgálat idei jelentéséből.)

Szigetvár, Móra Ferenc lakótelep, egyes blokk. Kirí a panelházak körül a málló, csiricsáré betonkocka, antennatányérokkal az oldalán. Nyüzsög az egész ház. A bejárat előtt füves placc, odahagyott taligák, rossz kerékpárok. Ablaktalan a lépcsőház, átfúj rajta a szél, a töredezett lépcsőfokokból kiáll a betonvas. Harminckét család él itt. Ahogy az első szintig felcaplatunk, már kandikálnak is kifelé az emberek. Zömök, tetovált férfi nyit elsőnek ajtót, belépünk a konyha gőzébe, az asszony az asztalnál pakolgat, belátni a színes falú szobába, ahol kamaszfiúk viháncolnak, valami videót néznek együtt.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

A sparhelten jókora bogrács.

Libapörkölt – mondja a férfi, és csettint. – Vörösborosan.

Nokedli lesz hozzá – szól az asszony, belemosolyog a gőzbe.

Ez valami teszkós liba?

Ez? Igazi házi. Komámtól kaptam.

Elrakják több napra?

Néznek nagyot.

Dehogy, megesszük. Jönnek a rokonok is. Amúgy mit akarnak tudni?

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Hogy milyen itt az élet.

Hát nézzen körül, ilyen.

Mivel fűtenek?

Fával. Vaskályhában.

Itt, a panelban?

Persze, vaskályhája van itt mindenkinek. Üljenek már le. Nézzék, négyen lakunk a harminchárom négyzetméteren. Nyolcezer a lakbér, mert ez önkormányzati bérlakás. Tízezer forint a villany. A víz ötezer. Amikor megkapjuk a pénzt, egy hónapra bevásárolunk, és kész. Most van mit enni, aztán ki tudja. Én rokkantnyugdíjas vagyok, daganattal műtöttek – és felhúzza a trikóját, mutatja hónaljában a heget.

Nem akarnak elmenni innen?

Jaj, hát ki ne akarna? Csak nincs hová. Mondjuk, mi legalább megpróbáltuk. A legnagyobb fiam huszonegy éves, szakmája van, cipész. Kinéztük a házat, hogy ő majd felveszi a kölcsönt. Nem adták, mindenbe belekötöttek. Hát most mit csináljunk? Itt maga nem rakhat le semmit, mert ellopják. De az jó lett volna.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Itt, Szigetváron?

Igen, egy háromszobás lakás. Kis udvarral.

Az álmom, a vágyam az lett volna. Nyolcvan négyzetméter. Jó állapotban. Nem a gettóban, érti.

Kire fognak szavazni?

Senkire – mondja az asszony.

Csal, lop mindegyik – teszi hozzá a férfi. – Mi tartjuk ilyen szép rendben ezt a várost, a közmunkások. Kapálunk, kaszálunk, szemetet szedünk. Összeszedjük a kutyaszart, szaros pelenkákat, mindent. Akkor miért nem becsülnek meg jobban?

Ki tekinthető szegénynek?

Az ENSZ gyermekjóléti szervezete, az UNICEF kritériumrendszere szerint a következő dolgokra van szükség, hogy egy gyereket ne tekintsünk nélkülözőnek: napi háromszori étkezés –  ebből legalább egyszer hús, húskészítmény, hal (vagy ennek megfelelő vegetáriánus étel) fogyasztása; naponta friss zöldség és gyümölcs; életkornak megfelelő könyv (nem számítva az iskolai tankönyveket); kültéri játékok (kerékpár, roller, stb.); rendszeres szabadidős tevékenységben való részvétel (úszás, hangszeres zene, ifjúsági programok); beltéri játékok (gyerekenként legalább egy, pl. készségfejlesztő babajátékok, építőkockák, társasjátékok, számítógépes játékok); fizetős iskolai kirándulásokon és programokon való részvétel; megfelelő hely a tanulásra, házi feladat elkészítésére; internet-hozzáférés; új (nem használt) ruha; legalább két pár megfelelő cipő; baráti kör meghívása alkalmanként közös játékra és étkezésre; különleges események megünneplése (születésnap, névnap, vallási ünnepek).

A másik folyosón egy fiatalasszony nyit ajtót. Nem invitál be, ne haragudjak. A férje beteg, daganatos, őt is ápolnia kell. A férfi huszonnégyezer-ötszázat kap a „tanácstól”. Az asszony az adókedvezménnyel együtt hatvannégyezret. Elmehetne Győrbe továbbtanulni, de nem tudja kire hagyni a gyereket, a férje nem is lát a betegsége miatt.

Hét éve laknak ebben a házban. Most kaptak egy köbméter fát egész télre, vizes hárs, hamar leég, alig ad meleget.

Nem tudom, hogyan lehetne elmenekülni innen – mondja az asszony, és remeg a hangja. – Már csak azt szeretném, hogy a gyerekem ne ezt az életet élje. Ne éhbérérét kelljen kukáznia, mert azt csináljuk. Nem akarom, hogy ő is sárga mellényben söpörje mások előtt az utcát. Még soha nem volt nyaralni, és most tizenegy éves. Jó, kétszer kaptunk ingyen strandbelépőt, akkor elvittem. Tudja, néha úgy elfordul az ember és sír egyet, mikor azt mondja a gyerek, hogy ilyen ruhát szeretnék, meg olyan játékot, ami az osztálytársamnak van. És magyarázom neki, hogy mi sem vagyunk ám rosszabbak másoknál, csak így jártunk. Az itteni gyerekeknek játszóterük sincs.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Nincs a közelben játszótér?

De, csak elzavarnak minket.

Az egyes blokkból valók oda nem mehetnek. A városiak azt mondják, az az ő gyerekeik játszótere, nekik van építve. Ha erről a kis földdarabról a ház előtt lemennek a gyerekeink, jön a rendőr és fenyegetőzik, hogy megbünteti a szülőket ötvenezer forintra.

A családsegítő központban kartondobozokban áll a mandarin, a banán és a szaloncukor.

Kivétel nélkül mindegyikük azt mondta, hogy semerre nem látja a kiutat.

A szegény családokra ez a jövőkép-nélküliség jellemző – feleli Batáné Győrffy Anikó, a Szigetvári Család-és Gyermekjóléti Központ vezetője. – Csak arra koncentrálnak, hogy a hónap végéig kihúzzák valahogy. Próbálunk segíteni azzal, amink van, több-kevesebb sikerrel. Arra nagy hangsúlyt fektetünk, hogy legalább ennivalójuk legyen, de a szegénység nem csak azt jelenti, hogy nincs mit enni. És bizony sok olyan család van, ahol nem engedhetik meg maguknak naponta a friss kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt.

Mit gondol a közmunkáról?

Maradjunk annyiban, hogy elfoglaltságot és valamilyen szintű jövedelmet ad, de a valódi munkaerőpiacra nem vezet vissza – mondja Batáné. – Galambospusztáról bejárni egy munkahelyre még jó időben is macerás. Akinek nincs autója meg jogosítványa, nem tud munkába menni, mert a tömegközlekedés kritikán aluli.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Mégis, mi lenne a kiút? Képzések, például?

Képzésekkel akkor mehetnénk valamire, ha volnának munkahelyek. De nincsenek. A konzervgyárban van munka, de csak időszakosan, nyáron és ősszel.

„Pszichés problémákkal kapcsolatban, a szakellátó intézménybe (pszichiátriára) mentővel tudunk ügyfelet beszállíttatni. Szuicid, (öngyilkossági) krízisek jelentkezése során a családsegítő munkatárs krízisoldás után a központ megkeresésével pszichológusunkhoz, illetve szintén szakellátásba delegálást alkalmaz.” (Részlet a családsegítő szolgálat idei jelentéséből.)

Az egyes blokk előtt vagyunk megint, már indulnánk, mikor egy asszony kiabál le az emeletről.

Pestről jöttek?

Igen.

Én ebben a házban élek majdnem ötven éve, mindenkiről tudok mindent. Itt a szomszédom, huszonkétezer-nyolcszáz forintot kap. Hát abból az Orbán Viktor vegyen fát, fizesse ki a villanyt, meg egyen. Mert a villanyóra is úgy van, hogy feltöltős, mint a telefon. Ha nincs pénz, nincs áram. Napokig, vagy akár hetekig.

Mellettünk idősebb férfi áll, emelgeti kerékpárját a kormányánál fogva, mintha a súlyát latolgatná.

Harminckétezer-ötszáz forint a nyugdíjam – kiáltja az asszony. – Attól rettegünk folyton, hogy elromlik valamink. Most mondja meg, ha beszarik a bojler, miből csináltassuk meg? Azt nem állja az önkormányzat. Megmondanám én az Orbán Viktornak is, a szemébe. Nem beszélve arról, hogy tudja, mit szeretnék?

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Mit?

Egy új tévét. A régi már olyan rossz, hogy nézhetetlen.

Kire fognak szavazni?

Senkire – kiált az asszony. – A múltkori képviselőre rászavaztunk, aztán nem akart velünk szóba állni. Időpontot kértünk, és mikor odamentünk, közölték, hogy a képviselő úrnak dolga van. Hát majd nekem is dolgom lesz, mikor szavazni kéne menni.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Tudja mit, én bármikor odaállok a kamera elé – mondja a kerékpáros ember dühösen. – Legyen szíves, írja meg az újságba: én, Filla László szigetvári lakos, azt üzenem az embereknek, hogy mindegyik politikus csak kizsákmányol minket, és a szegénység egyre nagyobb. Az ígérgetésekből már elegünk van! És jó, hogy nyugdíjas vagyok már, mert tudja mit? Nem mennék el a közmunkára. Én nem fogom a más taknyos papírzsebkendőjét felszedegetni!

„Szigetvár Város Önkormányzata ebben az évben összesen  100.000 Ft egyszeri vissza nem térítendő adósságcsökkentési támogatást ítélt meg az adósságkezelési tanácsadó javaslatára 1 szociálisan rászoruló hátralékos ügyfélnek.” (Részlet a Szigetvári Család- és Gyermekjóléti Központ idei jelentéséből.)

Olvasói sztorik