Sport

Elképesztő fogadásokat lehet tenni Woodsra

A William Hill fogadóiroda nem kíméli a golfozót.

A William Hillnél nem titkoltan komoly lehetőséget látnak a szexbotrányba keveredett, s emiatt november óta nem versenyző, a mezőnybe Augustában, az év első Major-tornáján visszatérő sztárban, akivel kapcsolatban 26 fogadási tétel szerepel a kínálatban, s még legalább tízet kitalálnak majd a jövő hét elejéig.

Lehet pénzt feltenni arra, hogy az amerikai szupersztár az első ütés előtt megcsókol majd egy ismeretlen szőke nőt, de arra is, hogy az első lyukon egyik ütése egy fát talál telibe. A vetélytársak szerint Woods az edzőpályán összeszedett, nyugodt volt az elmúlt napokban, ám a fogadóirodánál arra számítanak, hogy a botrányok miatt labilissá vált az idegállapota, ezért biztos lesz olyan, aki pénzt is hajlandó kockáztatni, hogy majd például egy ütő bánja Woods idegességét, és elhajítja, vagy akár szét is töri egyik sportszerét. Arra is lehet fogadni, hogy felesége ott lesz-e a nézők soraiban.

Természetesen a sok extrém mellett megtalálhatók az év első Major-tornájának szokásos, győzelmi esélyekre vonatkozó tétjei is a kínálatban. A William Hill szerint Tiger Woods minden nehézsége ellenére is a legesélyesebb, s az iroda ötszörös pénzt fizet győzelme esetén. Ebben a rangsorban a második a szintén amerikai Phil Mickelson (10-szeres odds), a harmadik pedig az utóbbi két versenyét megnyerő, az idei kereseti listát vezető dél-afrikai Ernie Els (11-szeres).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik