Nagyvilág

Csak engedéllyel lehet majd megközelíteni a litván-orosz határt

Aki engedély nélkül meg meri közelíteni a határt jó pár eurót fizethet. Még pecázni is csak így lehet majd.

Litvánia január 1-től megszigorítja a határövezetbe való belépést az oroszországi Kalinyingrádi területtel és Fehéroroszországgal közös határán – jelentette be kedden a határőrség parancsnoka. Renatas Pozela elmondta:

A határövezetbe történő belépés szigorítása egyike az Európai Unió külső határai őrizetének megerősítésére irányuló intézkedéseknek

A tábornok szerint a határövezet a határtérség legkényesebb területe, ahol a törvény különleges követelményeket ír elő. A biztonság érdekében ezeket szigorítják, miután jelenleg gyakorlatilag bárki korlátozás nélkül beléphet a határövezetbe. A szélességét minden esetben egyénileg állapítják meg, az 50 métertől pár kilométerig váltakozhat.

Január 1-től a határőrség külön engedélyével tartózkodhatnak a határövezetben az ott lakók, illetve ott ingatlannal rendelkezők, a hozzájuk vendégségbe látogatók, az ott található idegenforgalmi látványosságok, illetve temetők látogatói. A határövezetben található vízfelületek pihenés, illetve horgászat céljából történő igénybevételéhez a határőrség 14 euró (mintegy 4000 forint) díjat szab ki.

A határövezetekre vonatkozó szabályokat megsértőkre a hatóságok 90 euró (28 ezer forint), az ismételt elkövetőkre pedig 170 euró (53 ezer forint) büntetést szabnak ki. Az orosz-litván határ (Litvánia csak a Kalinyigrádi exklávéval határos) 294,4 kilométer hosszú, ebből 235,7 kilométer szárazföldön vagy litvániai vízpartokon, 18,5 kilométer a Kur-öbölben, 22,2 kilométer pedig a Balti-tengeren húzódik. A litván-fehérorosz határ hossza 679 kilométer.

(MTI; Kiemelt kép: az orosz-litván-lengyel hármashatár. Fotó: Michal Fludra/NurPhoto)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik