A Grundfos Tatabánya végig vezetve, két góllal legyőzte a hetek óta gödörben lévő MOL-Pick Szeged együttesét a férfi kézilabda NB I vasárnapi játéknapján.
A vasárnap esti rangadót mindkét csapat idegesen kezdte, de különösen a vendégek játszottak pontatlanul. A Szeged 0-3-nál, több mint hét perc után szerezte meg első gólját, s ugyan az első félidő közepén már fej fej mellett haladt a két együttes, a szakasz hajárjában a hazaiak jobban koncentráltak és tekintélyes, négygólos előnnyel mehettek pihenni.
A második félidőben szinte végig őrizte előnyét a Tatabánya, s ugyan a Szeged a végén kicsit közelebb zárkózott, a hazai sikert semmi sem veszélyeztette. A vesztett pontok tekintetében ugyanúgy áll a két csapat a tabellán, ám az egymás elleni eredmények az októberben, hazai környezetben hárommal nyerő szegedieknek kedveznek.
(Fotó: pickhandball.hu)