Weber, aki az etikai okok miatt távozott Ernst Welteke helyére kerül majd egyidejűleg képviseli Németországot az EKB igazgatótanácsában is.
Weber első berlini sajtóértekezletén a költségvetési ügyekről szólva elődjéhez hasonlóan kiállt amellett, hogy ne változtassanak az európai stabilitási és növekedési paktumon, amely az eurózóna tagországainak a nemzeti termék 3 százalékában rögzített költségvetési hiányt engedélyez. – A paktum az európai pénzügyi rendszer jelentős pillére – hangsúlyozta és óva intett attól, hogy a rendszernek kárt okozzanak. Több európai kormány e szabályozás lazításának híve.
Weber, akárcsak elődje ezt az álláspontot képviseli, jóllehet az újabb gazdasági prognózisok szerint bizonytalanság övezi a német gazdasági élénkülést. A gazdaság az első negyedévben sem növekedett, mindössze 0,25 százalékos volt a GDP bővülése, akárcsak a két megelőző negyedévben.
Weber sajtóértekezletén jelen volt Hans Eichel pénzügyminiszter is, aki hangsúlyozta, hogy a berlini kormány nem változtat az idei évre célul kitűzött 1,5-2 százalék közötti GDP előrejelzésén, annak ellenére sem, hogy számos közgazdász lefelé módosította a prognózisát. Annyit Eichel is elismert, hogy a kormányzati cél realitásának a magas olajárak és a gyenge hazai kereslet miatt kockázatai vannak.
