A Rongbuk-gleccser lábánál található tábor tulajdonképpen egy méretes és mozgalmas sátorváros, ahol a tavaszi mászószezon kezdetén több expedíció időzik egyszerre, készülődve az út további részére. “Csúcsidőben” akár több százan is laknak itt, viszonylagos kényelmüket konyhasátrak (tibeti szakáccsal) és fürdősátrak biztosítják. Utóbbi elnevezése persze kissé túlzó, hisz valójában egy sátorban álló lavórt takar.
Az alaptáborban Klein Dávid először felkeresi a kínai kormányt képviselő összekötőtisztet, akinek feladata az expedíciók mozgását, tevékenységét ellenőrizni. Az egész szezont a hegyen töltő hivatalnok szívesen fogad – tulajdonképpen el is vár – kisebb-nagyobb ajándékokat jóindulata fejében.
Az alaptáborban egyébként élénk társasági élet folyik, a konyhasátrakban beszélgetéssel ütik el az időt a különböző nemzetiségű mászók, jó időben röplabdáznak, fociznak a sátrak között.
Az alaptábor alatt pár kilométerrel minden évben kiépül egy szezonális sátorváros, egyfajta “tibeti vadnyugat” gyakorlatilag a semmi közepén és ez az idén sincs másképp. A tibetiek által működtetett sátrak mindegyike egy-egy “fogadó”, ahol különböző helyi ételeket, például jaklábat, nudlilevest lehet kapni, de sört is mérnek. Az alaptábor lakói pihenőidejükben szívesen látogatnak el ide.
Klein Dávid a következő néhány napban – amellett, hogy minden bizonnyal részt vesz a társasági életben is – a táborba érkező helyiektől jakkaravánt bérel majd, amely továbbviszi felszerelését a 6400 méter magasan található előretolt alaptáborba.
A fennmaradó időt a többi expedícióval való ismerkedésre, akklimatizációra szánja. A magashegyi táborokat április közepétől május közepéig építi ki – 7050, 7800 és 8300 méteren -, a csúcstámadás május végén, legkésőbb június elején várható.
