Élet-Stílus

Meglepő dolgokat kell lehozniuk a hegymászóknak a Mount Everestről

Áprilistól legalább nyolc kiló hulladékot kell leadnia minden hegymászónak a Mount Everestről való leereszkedés után - jelentette be a nepáli turisztikai minisztérium hétfőn.

Az intézkedést az tette szükségessé, hogy nagy mennyiségű szemét – műanyag csomagolások, üres ételkonzervek, kötelek, létrák, sátorfelszerelés – halmozódott fel a világ legmagasabb csúcsa környékén. Azóta, hogy Edmund Hillary és Tenzing Norgay 1953-ban elsőként megmászta az Everestet, becslések szerint a mintegy 4 ezer próbálkozó körülbelül 50 tonna hulladékot hagyott hátra a hegyen. Jelenleg évente több százan másszák meg a csúcsot.

Az új szabály megsértésének “büntetési” tételeit még nem tették közzé, mindenesetre a nepáli szaktárca közlése szerint áprilistól minden hegymászónak 4 ezer dollárt (900 ezer forint) kell előzetesen letétbe helyeznie az alaptáborban, amit akkor kap vissza, ha lefelé jövet leadja a legalább nyolc kilogrammnyi szemetet.

A kormány becslései szerint az alaptábor fölé emelkedő hegymászók átlagosan 7-8 kiló hulladékot termelnek, tehát mindenkinek elég lesz nagyjából a saját szemetét lehoznia – ha ez nem érné el a 8 kilót, akkor ki kell pótolnia más otthagyott szemetéből. Az intézkedéssel tehát lényegében csak a további szemétfelhalmozódást lehet megakadályozni.

Az elmúlt években nem kormányzati szervezetek is tettek erőfeszítéseket a hegy megtisztítására. Egy hegymászást támogató logisztikai ügynökség, a katmandui székhelyű Asian Trekking szervezésében 2008 óta mintegy 15 tonna hulladékot hoztak le a hegyről – idézi fel a Kyodo japán hírügynökség.

Nepál mostanában több ponton is módosította a hegymászás szabályait. Két héttel ezelőtt jelentették be, hogy katonák és rendőrök fogják a rendet biztosítani a Mount Everest nepáli alaptáborában. Szintén február közepén módosították a hegymászás díjszabását az egyedül mászók és a kis létszámú csoportok javára. A nepáli kormány azon is dolgozik, hogy hamarosan 103 új csúcsot nyithasson meg a hegymászók előtt a jelenlegi 326-on túl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik