Fődíjat kapott Rónafalvi Zsolt Innovációtól az üzleti sikerig, avagy a TST-27 tartályvizsgáló és a PS-DX csővizsgáló rendszer bemutatása című, illetve Kocsor András, Kovács Kornél, Paczolay Dénes, Tóth László Gépi tanulási technológiák a Beszédmester beszédjavítás-terápiai és olvasásfejlesztő rendszerben című pályázata.
Harmadik díjban részesült Brandszájz Dénes Új fejlesztésű készletelszámoló szoftver és átlaghőmérséklet-távadó, tartályokban tárolt folyadékok mennyiségének meghatározására című pályázata.
A Magyar Innovációs Szövetség különdíját kapta Szolnoki Tibor integrált szolgáltatású kórházi betegkommunikációs rendszeréért.
Az év kiemelkedő fiatal műszaki alkotója pályázatot 2001-ben indította útjára az Ipar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány az alkotó tevékenység társadalmi megbecsülésének emelésére, az ifjú alkotók elismerésére. A 2003. évi pályázatra tíz pályamű érkezett. A bíráló bizottság a döntésnél az alkotás újszerűségét, gyakorlati megvalósítását, a pályamunka kivitelezését, az alkotás társadalmi hatását értékelte.
