Tech

Támad az e-könyv a frankfurti könyvvásáron

Bár Európában még a papíralapú könyvek dominálnak, a tengerentúli trendek jól mutatják, hogy a Gutenberg-galaxis meginoghat.

Az Egyesült Államok könyvkiadóinak forgalmából immár 5-10 százalékkal részesednek a digitális formátumú könyvek. Az Amazon internetes könyvkereskedő hálózat júliusban közölte, hogy egyes művekből már több példányt értékesített e-könyv formában, mint papíralapú változatban. Ebben alighanem szerepet játszott az árkülönbözet is: az e-könyv kevesebbe kerül a hagyományos változatnál.

Az Amazon 2007 őszén dobta piacra olvasókészülékét, a Kindle-t, amelynek segítségével közvetlenül, vezeték nélküli hálózatokon vagy mobiltelefonon keresztül, az otthoni számítógéptől függetlenül lehet letölteni könyveket – persze csak az Amazonnál történt vásárlás esetén.

Az Apple idén tavasszal jelent meg a piacon az iPaddel, amely sok minden más mellett lehetővé teszi könyvek vásárlását és olvasását is. De a Google sem pihen babérjain: 2004 óta több millió régi kiadású kötetet tett föl keresőgépére, az újabb megjelenésűekből pedig kivonatokat tesz digitálisan hozzáférhetővé. Sőt, hamarosan saját e-könyvekkel akar megjelenni a piacon.

Amazon, Apple, Google: szkeptikusok borzongva említik e három amerikai cég nevét, amelyek szerintük előbb vagy utóbb megfojtják a kultúra bevált formáit. Az e-könyveket kínáló német könyvkiadóknak is alkalmazkodniuk kell az amerikaiakhoz. Már javában folynak a tárgyalások, elvégre elosztási harc zajlik a színfalak mögött.

A tekintélyes Piper kiadó vezetője szerint a német könyvpiac nagyobb léptekkel és gyorsabb ütemben fog átállni az e-könyvekre, mint azt akár egy évvel ezelőtt bárki is gondolta volna. Erre készülve október eleje óta árusítja első elektronikus olvasókészülékét a Weltbild kiadói csoport: a kis masina ára 100 euró alatt van. A Thalia könyvkereskedő hálózat pedig még október folyamán piacra dobja saját fejlesztésű berendezését: az Oyo elnevezésű készülék 139 euróba fog kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik