Belföld

Öt fiatalt vert össze egy román férfi Budapesten

Öt fiatalt bántalmazott egy ugyancsak fiatal román férfi Budapesten. A támadó többrendbeli súlyos testi sértés, valamint kifosztás bűntette, illetve azok kísérlete miatt vádat emeltek – tudtuk meg hétfőn a Fővárosi Főügyészségtől.

A román állampolgárságú verekedő idén április elsején az esti órákban ismerőseivel az I. kerületi Szent Gellért szobor körkilátójához ment, hogy együtt igyanak. A vád szerint később ott kötött bele – már ittas állapotban – a  szintén a kilátónál tartózkodó, fiatalból álló társaságba. Odalépett egyikükhöz és ököllel orron ütötte. Kiszemeltje ezután a földre esett, hívni próbálta a rendőrséget, a támadó ekkor megragadta a torkát és másodpercekig szorította.

Az öt fiatal –  hogy elkerüljék a további konfliktust – elindultak, a verekedő azonban utánuk ment és mindegyiket ököllel bántalmazta, a fejüket olyan erővel ütötte, hogy egyikük az eszméletét is elvesztette. A tettes a társaság két tagját ráadásul fosztotta, elvette a telefonjukat és pénzüket.

Ketten súlyos sérüléseket, orrcsont- és arccsonttörést, valamint egyikük koponyazúzódást is szenvedett. A súlyos sérülések reális esélye a másik három sértett esetében is fennállt – közölte az ügyészség.

A bántalmazó ellen többrendbeli súlyos testi sértés, valamint kifosztás bűntette, illetve azok kísérlete miatt emeltek vádat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik