Georges Leekens interjút adott, egy harmadik világbeli lap munkatársának. A magyar labdarúgó-válogatott belga szövetségi kapitányának legalábbis ez lehetett a szent meggyőződése.
-Eljöttem, én nagy fehér sámán hozzátok, hoztam üveggyöngyöt is a törzsfőnöknek, így most engem követtek a futball-felemelkedés útján!
Már pedig ő eljárja a sámántáncot, ha kell saját neveltetésének szempontjai alapján bohócra vetkőzve is.
…még az Önök miniszterelnöke is hisz bennem…megköszöntem neki a felém kinyílvánított bizalmát.
Hallani lehetett, hogy Pintér Attila is elnyerte bizalmát, amikor kinevezték, azt pedig láttuk is, hogy Storck gyakran ücsörgött kormányfői szomszédságban, de ez egy új szint. Ugye nem akad, aki megkérdőjelezhetőnek tekintené a miniszterelnök szavát futballügyekben? Vagy csak úgy: ügyekben? És ugye nincs mit furcsállni azon, hogy neki köszön meg bármit egy futballedző? A törzsfőnök joga a sámánkijelölés, nem?
…egy külön találkozóra is meghívtak (Orbán Viktorral – a szerk.)…a körülményekkel nem kell foglalkoznunk, nyugodtak lehetünk a jövőt illetően. A többi dologról is biztosan fogunk beszélni az említett találkozón.
Mi az a többi dolog, amiről egy szövetségi kapitány és egy miniszterelnök beszélhet? Kié a döntő szó? Mit keres a futballcsináló sámán a törzsfőnök wigwamjában, azon kívül, hogy tátott szájjal bámulhatja hogyan növesztett a közpénzeső-tánc stadiont a tábortűz helyére?
Hiszek ebben a csapatban és ebben az országban.
Leekens hitét a Luxemburg elleni mérkőzés alapozhatta meg, vagy profiként a pénztárcájában zörgeti kő szívét az aprók között? Az országban pedig hogy kezdett el hinni a távoli Belgiumból (a homo brueselicusok lakóhelyéről) épphogy megérkezve, és miért kell neki egyáltalán, és mi köze hozzá? Bízott-e Algériában és az algériai csapatban is, amikor egy nyolc meccses győzelmi szériába belecsöppenve egy éve átvette a válogatottat? Mennyit érhetett a elkötelezettsége, ha aztán négy mérkőzésből egyet sem nyerve mondott le, olyan helyzetben, hogy Abdelmalek Sellal kormányfő is kilátásba helyezte a hazatérő játékosok felelősségre vonását?
Fotó: NurPhoto/Billal Bensalem
Nem fogom magára hagyni az országot, nem fogom itt hagyni Önöket.
Leekens úr, kedves! Emlékszik-e még a maga múltjára? A saját hűségére? Arra, hogy a belga szövetség -nem fogadott, hanem szülőhazája labdarúgásának szervezete – a viszonylagosan gyengébb eredmények ellenére is szerződést hosszabbított önnel a kieséssel végződő Európa-bajnoki selejtező közben 2011 tavaszán, majd ön mégis felállt, és otthagyott csapot-papot, Hazard-t, De Bruyne-t, Lukakut, és a Bruges-nél vállalt munkát, hogy aztán néhány hónap múlva a pocsék eredmények következtében élete egyesületétől is perben váljon el? Készséggel ájulunk el a maga gyarmatosító nagyságától, tettetett, nyájas mélyre hajlásától, de miért volna hűséges Dzsudzsákhoz és Szalaihoz?
…ahogy az önök országának, úgy Belgiumnak is ilyen nagyszerű vezetőkre van szüksége.
Ilyet egy külföldről érkezett szövetségi kapitány csak diktatúrában mond. Odáig jutottunk 2009-től – amikor még Orbán Viktor a kormányfői poszt várományosaként szakmai kritikával illette Erwin Koemant, aki ezt ki is kérte magának, és a politika beavatkozásának tekintette -, hogy ma már egy szövetségi kapitány tesz politikai hűségesküt. Milyen környezettel szembesülhetett a magyar labdarúgásban néhány hetet eltöltve Leekens, ha ezeket a megjegyzéseket adekvátnak gondolta egy nyilvános megszólalásban?
A belga trénernek eddig a fellelhető sajtómegjelenések alapján csak érintőleges kapcsolata volt kormányfőkkel. A belga Yves Leterme még csak külügyminiszteri rangot viselt, amikor fiát kinevezték Leekens akkori klubjához, a Kortrijkhez adminisztratív és pénzügyi vezetőnek, de néhány hét múlva kormányfővé lépett elő.
Leekens fél év múlva szövetségi kapitány lett, ezen minőségében pedig egyszer keresztbe tett Leterme terveinek: egy selejtező előtt néhány nappal a miniszterelnök a férfi és női (!) labdarúgó bajnok csapatot is hivatalában fogadta volna, de Leekens a Genk öt válogatott játékosát nem engedte el, amiről sms-ben (!) tájékoztatta a politikust, aki így csak a női futballt ünnepelhette. Micsoda egyenes gerinc, és kiállás a cél elérése érdekében!
Jól kell képviselnünk a magyar futballt, hogy olyan tömegeket tudjunk mellé állítani, mint az Eb alatt, és olyan pozitív légkört teremtsünk, mint ami akkor volt.
Leekens felületesen ismeri csak a magyar helyzetet. Játszott együtt BEK-döntőn 1978-ban Kű Lajossal, az 1994-95-ös szezonban négy magyar játékost is irányított a Charleroi csapatában, de ezek a támpontok már nem felelnek meg a kiinduláshoz. Példátlan módon nagy laufot kapott az információk begyűjtésére és a koncepció kidolgozására. Feladata a saját megfogalmazása szerint is javarészt kommunikációs jellegű. Olyan helyzetet kell teremtenie, amelyben pozitív kép alakítható ki, amely elfogadhatóvá teszi az előző időszak irdatlan pénzköltéseit is.
Ha ennek ezzel az interjúval kezdett neki, képzelhetjük, mi a véleménye rólunk.
