A napokban újabb fordulóhoz érkezett a szíriai polgárháború. A konfliktus jövőjét meghatározó három ország államfője, Vlagyimir Putyin orosz, Reccep Tayip Erdogan török és Hasszán Roháni iráni elnök találkozott az orosz tengerparti üdülővárosban, Szocsiban. A téteket jelzi, hogy előző nap a vezérkari főnökök egyeztettek, és a tárgyalások előtt váratlanul Bassár el-Aszad szíriai államfő is beugrott. Nem véletlen, hiszen az ő sorsa is terítéken lehetett.
Egyre több szó esik a szíriai konfliktus lezárásának lehetőségéről. Az elmúlt két év eredményei azt mutatják, hogy jelentősen letisztultak a polgárháborús erőviszonyok, az Iszlám Állam ellen indított hadjárat két oldalról is sikereket ért el. Egyrészt az amerikaiak támogatta szíriai kurdok jelentős területeket foglaltak el a terrorszervezettől, beleértve a „fővárost”, Rakkát is. Másrészt az orosz-iráni támogatású kormányerők a sivatagon átvágva sikeresen szabadították fel Dajr ez-Zaur városát.
Ez volt az a város, ahol a polgárháború elején két magyar mérnököt elraboltak fegyveresek, majd a Terrorelhárítási Központ tárgyalásainak köszönhetően szabadultak ki hónapok múltán. Deir ez-Zaur persze nem ezért vált nevezetessé a polgárháborúban, hanem azért, mert a város több éven át az Iszlám Állam által körbezártan élt, a várost védő Köztársasági Gárda katonáinak és a rendszeresen légihídnak köszönhetően.
Mára már Szíriát szinte teljes egészében megtisztították a terrorszervezet uralta településektől. A lakosság vegyes várakozásokkal néz a jövő elé, de talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, a legfontosabb számukra a biztonság és a háborúskodás vége.
Amerikai érdektelenség
A nemzetközi közvélemény számára – amely hajlamos az USA aktivitását túlértékelni vagy túlkombinálni – sokáig úgy tűnhetett, hogy Washington az Aszad-rezsim bukását akarta (ez igaz), és ezért hajlandó is volt tenni (ez nem igaz). Az Obama-korszak alatt tett lépések elsősorban az Iszlám Állam visszaszorítására fókuszáltak, bár mindig folyt emellett egy vagy több kisebb CIA-akció bizonyos felkelő csoportok felszerelésére, támogatására. Ahhoz képest azonban, amit az Öböl-beli államok tettek az ellenzék érdekében, vagy Moszkva és Teherán tett a rezsim érdekében, ezek az akciók a látszatcselekvéssel voltak egyenértékűek. Az Obama-adminisztráció tehetetlensége sokak számára akkor vált világossá, amikor 2013-ban elmaradt az amerikai megtorlás a kormányerők vegyifegyvertámadása után.
Donald Trump a szíriai kérdésben még Obamánál is pragmatikusabb volt. Egyrészt amikor a kormányerők ismét vegyifegyvert vetettek be, odacsapott, jelezve, hogy ezt nem tűri. Ugyanakkor épp az akció előtt jelezte először ENSZ-nagykövetén keresztül, hogy akár Aszad maradását is el tudná fogadni. November elején aztán Vietnamban, egy regionális találkozó farvizén személyesen is elbeszélgetett egymással Putyin és az amerikai elnök, majd a kiadott nyilatkozat megerősítette, hogy noha Trump eléggé impulzív, és ha a szíriai rezsim a kereteket feszegeti, megint jöhet egy korlátozott megtorlás, de végeredményben az USA is elfogadná azt, ha Moszkva érne el valamit a békefolyamat részeként.
Genf helyett Asztana, aztán megint Genf
A polgárháború kirobbanása után nem sokkal megindult egy ENSZ vezetésű, de többségében a nyugati országok által támogatott békefolyamat Genfben. Egy idő után itt már az is eredménynek számított, hogy egyáltalán tárgyalt az szíriai kormány és az ellenzék, igaz sosem személyesen, ENSZ-diplomaták közvetítettek.
Az amerikai tétovázás és érdektelenség Oroszország aktív katonai beavatkozásához vezetett 2015-ben, amelyet 2017 januárjától kiegészített az úgynevezett asztanai „békefolyamat”. A kazah fővárosban orosz-iráni-török bábáskodás mellett a szíriai kormány és a fegyveres ellenzék egyes csoportjai végül is tárgyalóasztalhoz ültek. Mindez azonban mindenféle ENSZ- vagy amerikai jelenlét nélkül történt, így a nyugat meg is kérdőjelezte a legitimitását.
Az elmúlt majd’ egy évben azonban az asztanai folyamatnak lettek konkrét eredményei, főleg az úgynevezett deeszkalációs zónák, ahol orosz felügyelet mellett tűzszünet van érvényben a kormányerők és a felkelők között. Az orosz-iráni-török vezetésű egyeztetések egyre nagyobb elfogadottságot értek el, és Putyin és Trump találkozója megadta a lökést ahhoz, hogy a tárgyalások ismét az ENSZ égisze alatt folytatódjanak Genfben, de nagyrészt az Asztanában elért eredmények alapján.
Nem minden Putyin, ami fénylik
Moszkva számára fontos katonai és diplomáciai siker idáig az amit Szíriában elért, azonban még korai lenne örülni a polgárháború lezárásának. Az orosz elképzelések szerint a kormány a nagyrészt teljes szíriai ellenzékkel novemberben ült volna le tárgyalni Szocsiban, és ide Putyin a szíriai kurdokat is meg akarta hívni. Ez Erdogan váratlan látogatását eredményezte az orosz államfőnél – hogy miben maradtak, azt nem tudjuk. Az viszont közismert, hogy Ankara számára bármilyen kurd autónomia Szíriában egyenlő egy nemzetbiztonsági fenyegetéssel, és eddig nem adta jelét, hogy elfogadna bármi hasonlót.
A mostani hármas találkozóval párhuzamosan Szaúd-Arábiában összegyűlt a szíriai ellenzék, amelynek – a tárgyalásokat idáig elutasító – vezetése ezt megelőzően lemondott. Amit mindenki úgy értékelt, megtörtént az előkészítése annak, hogy olyan új vezetést válasszanak a küldöttek, amely kész lesz párbeszédre. Ám úgy tűnik ennek ellenkezője történt, a kiszivárgott hírek szerint a küldöttek továbbra is Aszad elnök távozásához kötik a békét.
Az új tervek szerint a szíriai ellenzék decemberben érkezne Szocsiba, hogy immár kibővített formában folytatódjanak a tárgyalások, de a mostani hírek erősen megkérdőjelezik ezt. Rövid távon a béke felé vezető úton két jelentős akadály tornyosul: egyrészt a törökök beleegyezésének megszerzése a kurd ellenzék beemelésére, hiszen mégis csak ők ellenőrzik Szíria területének egyötödét. Másrészt a szíriai ellenzék többi részének győzködése, hogy legalább az elvek szintjén ne zárják ki Aszad maradását. Könnyen lehet, hogy ez a két hívás még az egyelőre megállíttathatatlannak tűnő Putyin elnöknek is feladja a leckét.
Kiemelt kép: Sputnik/Mikhail Metzel
