Melissa Gilbert színésznő a héten azzal vádolta meg a háromszoros Oscar-díjas Oliver Stone-t, hogy „megalázó és szörnyű” meghallgatási procedúrának vetette alá az 1991-es The Doors című film szereplőválogatásakor – írja az MTI.
Stone az Andy Cohennek adott hétvégi interjúban elmondta, a színésznő „tudta, miféle film meghallgatásán jár”. A rendező hangsúlyozta, hogy a próba „biztonságos volt minden jelentkező színész számára”.
Minden színésznek elmondtuk, hogy a zabolátlan, szakadt rock and rollról szól a film. Mindenkivel tudatták, a forgatókönyvből kell elpróbálni egy részletet. Risa Bramond Garcia, a szereposztás vezetője végig jelen volt
– írta közleményében Stone a Deadline kérdésére.
Garcia szintén eljuttatta közleményét a laphoz:
Egyetlen színészt sem kényszerítettünk semmire, ami kellemetlen lett volna, a legtöbbjük elfogadta a kihívást, elismerte Oliver Stone elképzeléseit. Nem tapasztaltam, hogy megbántottak volna egyetlen színészt is.
Melissa Gilbert a Meg Ryan játszotta karakterre pályázott abban a filmben, ahol Jim Morrisont, a The Doors egykori legendás énekesét Val Kilmer személyesítette meg.
Gilbert szerint Stone külön az ő meghallgatására írt egy jelenetet, ahol négykézlábra kellett volna ereszkednie és aktusra felszólítania valakit. Amikor erre kérte, Gilbert ezt visszautasította és sírva távozott.
A Harvey Weinstein filmproducer október elején kirobbant botránya óta hírességek egész sorát érték hasonló vádak.
A londoni rendőrség közben szerdán bejelentette, hogy újabb nyomozást kezdett egy Kevin Spacey által 2005-ben elkövetett szexuális bántalmazás ügyében. A rendőrségi szóvivő ugyan nem nevezte meg Spaceyt, de mint hozzátette ugyanarról a férfiról van szó, akit november elején egy másik férfi megvádolt egy 2008-ban elkövetett szexuális bántalmazással.
A rendőrség néhány nappal az után jelentette be a nyomozás kiterjesztését, hogy a múlt héten a londoni Old Vic színház – amelynek 2004 és 2011 között Spacey művészeti igazgatója volt – közölte, húsz ember vádolta meg szexuális zaklatással Kevin Spacey-t. A bejelentést tevők mindegyike férfi volt, ám egyikük sem számolt be szexuális erőszakról.