Pénzügy

Négyszeresére hízhat a luxuslakások forgalma

A piac fellendülésével egyre nagyobb igény mutatkozik a prémium minőségű, nagy értékű ingatlanokra is. Az 50 millió forint felettiek forgalma már új piacot generált.

A válságot követően az egyébként is gyengélkedő ingatlanpiacnak csupán kb. 1 százalékát tette ki a nagy értékű, vagyis az 50 millió forint fölötti ingatlanok piaca – áll a Duna House elemzésében. Számszerűen tehát nagyságrendileg alig ha ezer ilyen ingatlan fogyott el egy évben. A vásárlások zöme „szükségtranzakció” volt, vagyis elsősorban csak azok vásároltak, akiknek az élethelyzete szükségszerűen megkövetelte azt.

A piaci fordulat 2014-ben következett be

A lendület pedig a mai napig kitart, olyannyira, hogy idén akár 150 ezer körüli adás-vételt is realizálhat a teljes hazai ingatlanszektor. Elsőnek a befektetők jelentek meg, akik az alacsony jegybanki kamatkörnyezetnek és a szintén alacsony ingatlanáraknak köszönhetően nagy számban vásárolták fel a lakásokat.

Időközben az elhalasztott vásárlások is elkezdtek a piacra szivárogni, így mind a forgalom, mind pedig az árak elindultak fölfelé. Az idei első negyedévben – a Duna House árindexe szerint – a fővárosban már válság előtti nominális árszintet lehet tapasztalni.

50 millió forint felett

Ezzel egy időben megjelent a piacon a nagy értékű ingatlanok iránti növekvő igény is. Számuk nemcsak a forgalommal együtt emelkedett, de a teljes piacon belüli arányuk is egyre nőtt az elmúlt másfél évben: az utóbbi hónapokban inkább 2-2,5 százalék volt a részarányuk, ami a DH szerint éves szinten 3500-4000 ilyen méretű ingatlant jelenthet országosan, amennyiben az idei piac nem hoz váratlan eseményeket.

Következzen most három ajánlat a Költözzbe.hu-ról az 50 millió forint feletti kategóriából, egészen a luxusok luxusáig, kétmilliárd forint feletti árig.

Családi ház a III. kerületben

A 171 négyzetméteres négy és félszobás családi házról azt írják, hogy 2004-ben épült, és szinte teljesen befejezett. (Úgy gondoljuk, talán 2014-et akartak írni, de ki tudja…) Azt is írja az eladó, hogy a ház szembeszökő festői kinézetű. Nem tudjuk, pontosan mire is gondolt, de az tény, hogy szép nagy házról van szó, és a fotók alapján üres, vagyis azonnal költözhető. Tágas, világos, körbenapozott – ez is jól látszik. Két generációnak is ajánlják egyébként (alsó és felső szint) és van hozzá egy 795 négyzetméteres telek.

 

A házat februárban hirdették meg, aztán március végén 1,5 millió forintot engedtek az árból, így most 53,5 millión áll. Négyzetméterre ez 10 százalékkal jelent kevesebbet, mint amennyit a hasonló szobaszámú ingatlanokért kérnek a kerületben.

A következő találat egy debreceni családi ház, de arról már írtunk dicsérő szavakat februárban, így most továbbugrottunk.

Téglalakás a III. kerületben

Szintén egy üres (új építésű, még nem laktak benne) belső kétszintes ingatlanról van szó, 5 szobás, 170 négyzetméteres. Két generációnak is alkalmas, mivel két külön bejárata van. Tartozik hozzá egy nagy terasz, meg szauna, és egy 200 négyzetméteres kert. A teremgarázsban egy parkolóhely jár a lakáshoz, de lehet még vásárolni, akárcsak udvari beállóhelyet. Extra még, hogy az utcáról fűthető térkövezett úton lehet behajtani (télen tehát nem jegesedik el).

Az eladó alapos volt a leírással, kiemelt gondot fordított a műszaki jellemzőkre, amiből kiderül többek között, hogy hő és hangszigetelt műanyag nyílászárókkal szereltél fel a házat, rejtett tokos redőnnyel, szobánként egy-egy beépített szúnyoghálóval. A biztonsági bejárati ajtó pedig 5 ponton záródik. Érdemes a többi jellemzőt is elolvasni.

 

Az ára hajszál híján 70 millió forint, és ezzel az árral szinte pontosan annyit kérnek, mint a többi hasonló paraméterű ingatlanért átlagban a tulajok.

És akkor jöjjön a luxusok luxusa. Tavaly októberben azt írtuk, van olyan luxus, ami mellett eltörpül Szijjártó Péter háza. Akkor ezt most übereljük! Íme az oldalon jelenleg található legdrágább ajánlat a kínálatból:

Családi ház a XII. kerületben

Mit is mondhatnánk: olyan, mint egy mesebeli kastély a képeskönyvből. 1930-ban épült, 2012-ben újították fel, és gyönyörű lett. 496 négyzetméter a villa, a telek meg több mint 5200. A főépület a tulaj jellemzése szerint impozáns, a XX. század elejének építészeti jegyeit mutató klasszikus stílusú villa, amelyben földszint, emelet, és tetőtér található. A földszinten nappali, dolgozó, étkezőhelyiségek és közösségi életterek helyezkednek el.

Az épületben összesen tíz önálló hálószoba és hozzájuk tartozó fürdőszobák, gardróbhelyiségek, valamint intim egységek különülnek el és van még egy garzonlakás is a személyzetnek, meg liftes vendégház (408 nm – 2 nappali, 3 háló stb.)

Az egyes szintek közötti liftet belső lépcsőház öleli körbe. 5 db gépkocsibeálló. Feszített vízfelületű kültéri medence 5×8 m vízfelülettel. Portaszolgálati felépítmény. Hatalmas park, pihenőkertek. Soroljuk még? Nem! Nézzék meg! Az árát is!

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik