Belföld

1,4 milliárdos bevételt értek el nyáron a Mészáros Lőrincék által üzemeltetett kempingek

A Balatontourist Kft. által üzemeltetett 12 tó körüli kemping a nyáron mintegy 1,4 milliárd forint szállásdíjbevételt és 10 százalékos forgalomnövekedést ért el – közölte a Magyar Időkkel a társaság ügyvezetője.

Nagy Gábor elmondta, hogy a balatonfüredi Füred Kemping és Üdülőfalu volt a legnépszerűbb, itt az összes vendég 23 százalékát regisztrálták, a kempingezők több mint fele pedig a Siófok-Szabadifürdőn lévő Aranypart és a szemesi Vadvirág üdülőfalvakban szállt meg. Jelentős a révfülöpi Napfény, az ex-autóskempingként jegyzett Mirabella és a keszthelyi Zala Kemping látogatottsága is.

A kempingekben a magyar vendégek után a német, a holland, a dán, a lengyel és az osztrák turisták voltak a legtöbben az idén.

Ahogy azt hétfőn elsőként megírtuk, a siófok-sóstói Ifjúság kemping az idén még a Balatontourist szálláshelyeként működött, vagyis a BLT Group Zrt. felelt az üzemeltetésért. A területet 377 millió forintért végül eladták, a vevő a 2012-ben alakult Retro Motors Company.

A cég ügyvezetője Putnik Ljubomir, aki a 24.hu-nak még azt mondta, hogy a terület továbbra is kempingként működik majd tovább, és ők végzik majd az üzemeltetést is. A Magyar Idők szerint viszont a tulajdonos valószínűleg nem szálláshelyként tervezi újranyitni a más típusú fejlesztésre is alkalmas területet.

Nagy elmondta, a cég továbbra is csak üzemeltetni szeretné a kempingeket, ez alól kivételt a Balatonakaliban lévő Strand Holiday Kemping jelent, amelyet márciusban vásárolt meg a Konzum-csoporthoz, így Mészáros Lőrinchez is köthető és a Balatontouristot is tulajdonló BLT Group Zrt.

Mészáros Lőrinc köre egészen cselesen kaparintott meg egy balatoni kempinget
A Konzum Nyrt. egyik igazgatósági tagjának offshore-alapítású cége a legalacsonyabb ajánlattal vásárolta meg a balatonakali kempinget.

A cég vezetője kifejezetten visszásnak tartja, hogy a sajtó egy része azt állítja, hogy tulajdonosaik „felvásárolták” a fél Balatont, ha pedig nem vesznek meg egy kempinget, akkor viszont bukásként állítják be az ügyletet.

Elbukta egy balatoni kemping üzemeltetését Mészáros Lőrinc
Először adtak el úgy Balatontourist-kempinget, hogy azt nem az üzemeltető, a felcsúti polgármester cége vásárolja meg.

Nagy hozzátette, az Ifjúság Kempingen kívül a jövőben gazdát cserélhet például a jelenleg ugyancsak felszámolási eljárás alatt lévő zalakarosi Termál Kemping és a balatonszemesi Vadvirág Kemping is, amelyekre szintén nem terveznek ajánlatot tenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik