Sport

KEK-győztes a Ferencváros

A zöld-fehérek megőrizték ötgólos előnyüket a spanyol Mar Alicante otthonában a női kézilabda KEK-döntő visszavágóján.

A Fradi a döntő első mérkőzésén hazai pályán 34-29-re győzni tudott, így jónak mondható helyzetből várhatta a visszavágót. Elek Gábor együttesének szerencséjére vasárnap reggelre Alicante égboltját összefüggő felhőzet borította, így az üvegtetős csarnokban nem lett elviselhetetlen a hőség. Apró szépséghiba volt, hogy az Elda Prestigiótól 6000 euróért kölcsönzött borítást a csarnokban lakó madarak összepiszkították…

A zöld-fehéreket elkísérő, dobokkal, sípokkal felszerelt mintegy 2-300 fanatikus ráadásul hazai hangulatot varázsolt, az egész csarnok beleremegett, amikor a bemelegítésre bevonuló ferencvárosi lányok tiszteletére rázendítettek a “Ria, Ria, Hungária” rigmusra.

A vezetést a Fradi szerezte meg Szamoránsky találatával, az egész meccsen nagyszerűen védő Pastrovics pedig hetest hárított. A spanyolok öt és fél perc elteltével találtak először a kapuba, de lassan kezdtek belelendülni, 11 perc elteltével 4-4 volt az állás. Ezután két hazai gól következett, de Szucsánszki vezetésével – Pradel kapus bravúrjai ellenére – tartotta magát a Fradi, majd a félidő vége előtt pár perccel egyenlített is a magyar alakulat.

Sőt, Trufán és Szucsánszki góljával már az FTC vezetett kettővel, amiből a szünetre is sikerült egyet megtartani, 11-10-es előnnyel fordultak a zöld-fehérek.

A második félidőben tartotta előnyét a Ferencváros, bár Ortuno sok kellemetlenséget okozott, de Tomori válaszolt a góljaira. Kovacsicz három találatával aztán már öttel is elhúzott Elek Gábor csapata, összesítésben ez már tízgólos előnyt jelentett.

A spanyolok ugyan a végére még egyenlíteni tudtak, de a 23-23-as döntetlen az első mérkőzésen elért siker miatt a mieinknek kedvezett. A Ferencváros története harmadik európai kupadiadalát aratta, a KEK-et pedig 1978 után másodszor hódította el.

A mezőny legeredményesebbje ezúttal is Isabel Ortuno volt nyolc találattal, míg a magyaroknál Tomori Zsuzsanna talált legtöbbször a hálóba, szám szerint hétszer (a végén kínai figurával vette be a hazai kaput). A magyar női kézilabdasportnak ez volt a 11. európai kupasikere.

“Az első félidőben mindkét csapat nagyon ideges volt, és a kapusteljesítmények voltak kiemelkedőek. A második játékrészben kockáztatnia kellett a riválisnak, s a kettős emberfogásból sokkal jobban jöttünk ki, ekkor dőlt el a párharc sorsa. Nagyon szimpatikus csapatot ismertünk meg az Alicantéban, reméljük, a későbbiekben is találkozunk velük, mert nagyon jól éreztük magunkat itt” – mondta a mérkőzés után Elek Gábor, a Ferencváros vezetőedzője.

Eredmény – Női kézilabda KEK-döntő, visszavágó
Mar Alicante – FTC-Rail Cargo Hungária 23-23 (10-11)
Gólszerzők: I. Ortuno 8, Bernataviciute 5, Tobiasen 3, Jovovic, De Sousa, Cracuin 2-2, Nunez 1, illetve Tomori 7, Szucsánszki, Kovacsicz 5-5, Szamoránsky P., Trufán 2-2, Zácsik, Szarka 1-1
Hétméteres: 5/4, illetve 5/3
Kiállítások: 2 perc, illetve 4 perc
KEK-győztes a Ferencváros, 57-52-es összesítéssel.
————————————————————————————-
A Ferencváros útja az aranyéremig:
3. forduló (a 16 közé jutásért):
Banovsky HK Gabor (szlovák)-FTC 26-32
FTC-HK Gabor 53-26
Továbbjutott.: az FTC kettős győzelemmel, 85-52-es összesítéssel.
Nyolcaddöntő:
Viborg (dán)-FTC 34-33
FTC-Viborg 33-32
Tj.: az FTC 66-66-os összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.
Negyeddöntő:
Toulon (francia)-FTC 24-23
FTC-Toulon 37-26
Tj.: az FTC 60-50-es összesítéssel.
Elődöntő:
Metz (francia)-FTC 27-31
FTC-Metz 27-29
Tj.: az FTC 58-56-os összesítéssel.
Döntő:
FTC-Mar Alicante (spanyol) 34-29
Mar Alicante-FTC 23-23
A győztes: FTC 57-52-es összesítéssel.
————————————————————————————-
Női kézilabda NB I, az 5-8. helyért:
Budapest Bank-Békéscsaba – Dunaújváros-Regale Klíma 30-27 (20-17)
Férfi kézilabda NB I, a 9-12. helyért:
Orosháza-Mezőkövesd 26-23 (15-13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik