Belföld

Egyre silányabb a magyarok angoltudása

Négy helyett zuhantunk a ranglistán, pedig 2012-ben még a top 10-be is befértünk. Világviszonylatban még így is jól állunk, Európában kevésbé.

Egyre gyengébben beszélnek angolul a magyarok, ez derült ki az EF Education First friss kutatásából.

A felmérés szerint hazánk a korábbi évekhez képest négy helyett esett vissza a rangsorban (Szerbia és Románia mögé), de némileg váratlanul még így is a 19. helyen állunk a 80 országot tömörítő mezőnyben.

A szintfelmérőt, amely egyben a világ első ingyenes standardizált angol tesztje is, több mint egymillió ember töltötte ki világszerte, az eredményeket pedig csütörtökön közölték az Egyesült Királyságban.

A 2017-es EF EPI főbb nemzetközi megállapításai:

  • Idén először Afrika is külön régióként szerepel, mivel 9 afrikai ország reprezentálta magát. Az eredmények alapján Afrikában a legnagyobb a nemek közti különbség, a nők sokkal jobban teljesítenek, mint a férfiak, magasan a globális átlag fölött.
  • Európa vezet az angol nyelvtudásban, a top 10 ország közül 8 európai. A Közel-Kelet áll a legalacsonyabb szinten.
  • Ázsia a második legjobb angol nyelvtudásban, de itt a legnagyobb a különbség az országok eredményei között.
  • Bár Latin-Amerika fejlődik, az oktatásra fordított jelentős kiadások ellenére a régió továbbra is a globális átlag alatt marad.
  • Általánosságban a nők jobban beszélnek angolul, mint a férfiak – bár a különbség szűkült az előző EPI kiadásokhoz képest.
  • Az angol nyelvtudás kapcsolatban van a gazdasági versenyképességgel, a társadalmi fejlődéssel, és az innovációval. Azok az országok, ahol magasabb az angol nyelvtudás szintje, általában magasabbak az átlagfizetések, az életminőség és a kutatási, fejlesztési beruházások.

Ami a tényeket illeti

A Világbank statisztikái szerint a magyar kormány a teljes állami kiadás 9,3 százalékát fordította oktatásra 2010 és 2013 között. A vizsgált országok tekintetében a legjobb eredmény Thaiföldé (31,3%), a legrosszabb pedig Azerbajdzsáné (7,3%).

Magyarországon a 25 év felettiek átlagban 12 évet töltöttek el az oktatásban. A háborús helyzetben lévő Jemen a sereghajtó (2,5 év), Németország pedig a listavezető alig egy évvel megelőzve hazánkat (12,9 év). Figyelemre méltó, hogy a globális átlag 9,2 év, amit Magyarország jócskán meghalad.

Közleményében az EF Education First megjegyzi, Magyarországon a felsőoktatás egyre szigorúbb követelményeket állít nyelvtudás szempontjából, de tapasztalataik szerint lassan ébred az ország és egyre többen utaznak anyanyelvi környezetbe magabiztosabb tudás megszerzése érdekében.

Ami az eredményeket illeti

Magyarország idén a 19. helyet szerezte meg angoltudásban, pedig 2012-ben még az előkelő 8. helyen állt (igaz, akkor még csak 54 ország szerepelt a felmérésben). Ezután megindult egy mélyrepülés, két éve, 2015-ben már egészen a 21. helyre zuhantunk vissza.

Fotó: EF

Bár a tendencia negatív, még így is sokkal jobban beszélünk angolul, mint az átlag. A magyar férfiak 57,86-os, a magyar nők 59,42-es indexszel végeztek a kutatásban, ami egyaránt az európai és a globális átlag felett van.

Fotó: EF

A kutatás eredménye egyébként azért csalóka, mert a top 30-ba néhány kivétellel szinte csak európai országok kerültek be. Ha csak a földrészt vesszük, akkor Magyarország már jóval inkább tartozik a középmezőnyhöz, mint az angolt jól beszélő elithez.

A listán a régióból megelőzi hazánkat többek között Lengyelország, Ausztria és Románia, de magunk mögé sikerült utasítani Csehország, Szlovákiát és Bulgáriát is.

A top 20

  1. Hollandia
  2. Svédország
  3. Dánia
  4. Norvégia
  5. Szingapúr
  6. Finnország
  7. Luxemburg
  8. Dél-Afrika
  9. Németország
  10. Ausztria
  11. Lengyelország
  12. Belgium
  13. Malajzia
  14. Svájc
  15. Fülöp-szigetek
  16. Szerbia
  17. Románia
  18. Portugália
  19. Magyarország
  20. Csehország
Már a pelenkázón el lehet kezdeni az angol nyelv tanítását
Összeszedtünk sok hasznos oldalt és szakértői tippet ahhoz, hogyan ússzuk meg a drága különórákat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik