Állítólag a jövő héten kockára fogunk fagyni és nem lesz ez másként a tavainkkal sem. Megnéztük hát gyorsan, hogy mit is csinálnak ilyenkor az olyan helyeken, ahol ez normális. Ilyen például az észak-amerikai Minnesota, ahol igazi hagyomány van például az egyik legfurcsább téli sportnak, a lékhorgászatnak. A következő kisfilmből mindamellett, hogy megismerünk néhány hasznos ötletet a jó fogás érdekében, azzal is szembesülhetünk, hogy a lékhorgászatot nem feltétlenül úgy kell elképzelnünk, hogy az ember magányosan ücsörög egy tó közepén jéggé fagyva. Lehet ezt luxuskörülmények közepette is űzni, vagy épp vidám emberek, de akár bikinis lányok társaságában is.
- 18:02 Velkey György konkrét cégeken mutatja be, mekkora túlárazások voltak az állami Covid-beszerzéseken
- 18:00 Átcsapott kormányzásba a Facebook-kormányzás?
- 17:57 „Az egyetem legitimitásának helyre kell állnia” – a Vidnyánszkyékat váltó kuratórium tagjait kérdeztük az SZFE jövőjéről
- 17:43 Itt a külső aksi, ami a vezeték nélküli megoldások egyik nagy problémájára nyújt megoldást
- 17:43 Hidegfront érkezik az első őszi hétvége tiszteletére
- 16:52 Svédországba szállították a lezuhant Gripen fekete dobozát
- 16:48 Azonnal levette a képernyőről egyik műsorát az M5
- 16:29 „Innen származom, itt születtem” – az NB II-be szerződött a magyar válogatott csatár
- 16:09 Három év után jöttek rá, hogy a meleg férfi mégiscsak örökbe fogadhat Magyarországon
- 16:07 Elhunyt a labdarúgó-válogatottal két vébét is megjárt Martos Győző
- 15:56 Barnás-zöldes színűvé vált a víz egy újbudai uszodában, az egyik úszót hét napig ápolták kórházban
- 15:47 Kiderült, hogy Szoboszlai Bruno Fernandes fiának kedvence, a magyar válogatott csapatkapitánya válaszolt
- 15:43 Megnevezte Tarr Zoltán, ki felel mostantól miniszteri biztosként a magyar filmreformért
- 15:43 Brutális szívóerőt ígérnek a Roborock vadonatúj robotporszívói
- 15:41 Őket hallgatná meg először az MNB-vizsgálóbizottság
- 14:41 A kormány a 24.hu cikkének hatására felgyorsítja a végrehajtói rendszer átalakítását
- 07:48 Frontális baleset a Soroksári úton, egy ember meghalt
- 08:50 Ruszin-Szendi javaslatára felmentették a szolgálat alól a vezérkari főnök egyik helyettesét
- 08:14 Kiderült Tim Curry halálának oka
- 08:53 Magyar Péter: A Mohu nem teljesíti kötelezettségeit, a kormány a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött
- 07:00 Megvádolt és felfüggesztett végrehajtóként tavaly 105 millió forintot keresett Schadl György felesége
- 11:53 Beismerte tettét annak a dabasi autóbontónak az ügyvezetője, akinek a műhelyében halálra égett egy 62 éves munkás
- 10:24 Misszióvezetőként nevezték meg Orbán Gáspárt a csádi misszióról szóló kormányzati iratokban
- 13:11 Egy ismert indie rock együttes tagját, várandós feleségét, hároméves kisgyermeküket és a bejárónőt is lelőtték Mexikóban
- 10:53 Már látni, mikorra érheti el a csúcsát az idei El Niño
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
