Élet-Stílus

Le akarják rombolni a gízai szfinxet

Az egyiptomi szélsőségesek vezére felszólította az ország államfőjét, hogy romboltassa le a gízai szfinx-szobrot, mivel mint embert ábrázoló „bálványkép" ellentétes az iszlám jogrenddel, a saríával.

Murgan Szálem al-Guhari szalafista (az iszlám szunnita ágának egy különösen szigorú irányzata) politikus úgy vélekedik, hogy Mohammed Murszi elnöknek jogában áll az ember alakú ókori szobrok megsemmisítése. Sőt, állítása szerint ezt  meg is kell tennie, ha eleget akar tenni a „muzulmánok vezetőjeként” reá háruló felelősségnek.

A szalafista vezető egy hétvégi tévéinterjúban arra figyelmeztette a muzulmánokat, hogy kötelességük tartani magukat a saría előírásaihoz. Ezek között pedig szerepel a „bálványképek megsemmisítése is” – hangoztatta. Egyúttal büszkén mesélt arról, hogy annak idején maga is részt vett az afganisztáni Bámiján tartományban található ókori Buddha-szobrok lerombolásában.

Al-Guhari már a tavaly megdöntött Mubarak-rezsim idején szorgalmazta a fáraószobrok megsemmisítését. Akkor emiatt életfogytig tartó börtönre ítélték, ám a büntetés elől Afganisztánba menekült. 2007-ben Pakisztánból utazott Szíriába, az ottani hatóságok azután kiadták őt Egyiptomnak. Mubarak bukása után szabadlábra került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik