Szórakozás

50 éves lett Julia Roberts, a filmtörténelem leghíresebb prostija

50 éves lett a világ egyik legjobban fizetett színésznője, akit a People magazin eddig ötször választott a világ legszebbjének, akit négyszer jelöltek Oscarra, és egyszer haza is vitte a szobrot, és aki a 90-es évek eleje óta Hollywood leghíresebb prostija, mert bár eljátszhatja a világ összes szerepét, örökre ő lesz Vivian Ward a Micsoda nő!ből.

1967. október 28-án, vagyis ötven évvel ezelőtt született Julia Roberts. És hogy mi jut eszébe az emberek 98%-ának először Julia Robertsről? Nagy valószínűséggel a göndör haján és a nevetségesen hibátlan fogsorán kívül kívül a Micsoda nő! című film. És az is nagyon valószínű, hogy ennek a 98%-nak a nagy része azt gondolja, hogy ez volt, ha nem is az első, de az első igazán sikeres szerepe. Ennél nagyobbat pedig nem is lehetne tévedni: persze lehet, hogy itthon Julia Roberts egyenlő a Pretty Woman kedves prostituáltjával, amiért Oscarra is jelölték, de a színésznő valójában már egy évvel korábban ismert lett. Akkor, 1990-ben jelölték ugyanis először Oscarra az Acélmagnóliákban nyújtott alakításáért, de az aranyszobrot végül csak jóval később, 2001-ben kapta meg.

És azt vágod, hogy eredetileg tragikus vége lett volna a Micsoda nőnek?
Pedig így van, ráadásul egészen meghökkentő, hogy milyen fordulattal zárták volna le a történetet.

De nyilván nem csak díjai vagy jelölései miatt érdekes a színésznő. Bár gyerekkorában állatorvosnak készült, közel sem véletlenül került a színészet közelébe. Szüleinek volt egy színészetet oktató iskolája, amit akkor alapítottak, amikor anyja Julia Roberts-szel volt terhes. Az egyik legizgibb családi sztori lehet Robertséknál, hogy a kórházi számlát Julai Roberts születése után Martin Luther King felesége állta, aki így hálálta meg, hogy lányuk Robertsék színi-iskolájába járhatott. Nem mellékesen testvérei, Eric Roberts és Lisa Roberts Gillian is színészek lett, mint ahogy unokahúga, Emma Roberts is.

via GIPHY

Pár tévésorozatos mellékszerepet leszámítva gyakorlatilag azonnal mozifilmben kezdett – a Satisfaction című mérsékelten sikeres film egyik főszerepét kapta meg, majd egy kisebb szerepet bátyja egyik filmjében, a Vörös vér című westernben. Ezek után szerepelt az Acélmagnóliákban, majd egy évvel később a Micsoda nő!-ben, aminek köszönhetően már tényleg az egész világ ismerte a nevét. Robertsen kívül a film főszerepéért olyanok versengtek, mint Michelle Pfeiffer, Meg Ryan, Daryl Hannah és Molly Ringwald.

A Micsoda nő! plakátján egyébként nem Julia Roberts teste látható, a fejét állítólag csak rámontírozták a szintén színésznő Shelley Michelle testére.

Ezek után következett az Egy ágyban az ellenséggel, Giling-Galang szerepe a Hookban, illetve A szerelem erejével. Közben lepasszolta A szerelem hullámhosszán és az Aludj csak, én álmodom főszerepeit Meg Ryannek, illetve Sandra Bullocknak, és inkább Denzel Washington mellett játszott A Pelikán ügyiratban. Ekkoriban vállalt epizódszerepet is a Jóbarátokban, aminek egyik főszereplőjével, Matthew Perry-vel a forgatások alatt egy kicsit össze is kavart.

Julia Roberts előszeretettel dobott vissza szerepeket – később a Szerelmes Shakespeare főszerepét is, amit végül Gwyneth Paltrow kapott meg, akit mint nemrég kiderült, a film producere, a sorozatos szexuális bántalmazással vádolt Harvey Weinstein zaklatott. A Szerelmes Shakespeare helyett inkább az Édesek és mostohákban játszott, illetve a Sztárom a páromban Hugh Granttel, majd egy újabb közös filmben Richard Gere oldalán, az Oltári nő-ben. A 2000-ben bemutatott, életrajzi dráma, az Erin Brokovich hozta el neki az Oscart, és ebben az évben került fel a szórakoztatóipar 50 legbefolyásosabb nőjének listájára is. Az Erin Brokovich rendezőjével, Steven Soderbergh-gel itt még nem állt meg a közös munka, ugyanis ezt követte az Ocean’s eleven George Clooney-val, Brad Pittel és Matt Damonnal.

Legjobban fizetett szerepét viszont csak ezek után kapta meg, bár a Mona Lisa mosolya című filmről senkinek sem az jut eszébe, hogy milyen durván sokat kaszálhatott miatta a színésznő. A művészettörténetet oktató tanárnő szerepéért Roberts 25 millió dollárt, vagyis több mint 6 milliárd forintot kapott.

A kétezres években szerepelt a Közelebb című filmben, Tom Hanks mellett a Charlie Wilson háborújában, majd az évtizedet lezárva sajnos az Ízek, imák, szerelmekben is. A Larry Crowne és a Tükröm, tükröm után következett a következő Oscar-jelölése az Augusztus Oklahomában című filmnek köszönhetően, azóta viszont csak egy mérsékelten sikeres vígjátékban, az Anyák napjában, illetve George Clooney mellett a Pénzes cápában szerepelt. Viszont hamarosan bemutatják az erősen érzelmekre ható Wonder (Csodácska) című filmet, amiben az arcdeformitással született August Pullman anyját játssza majd.

Ha nem is sok, de Julia Roberts-szel természetesen azon kívül is történtek dolgok, hogy szerepelt a filmtörténelem legtöbb érdekes filmjében. Például járt Liam Neesonnal, Kiefer Sutherlanddel, Matthew Perry-vel, Dylan McDermottal és Benjamin Brattel, hozzáment a country-énekes Lyle Lovetthez, majd 2000-ben a Mexikói című film operatőréhez, Daniel Moderhez, akivel azóta is együtt vannak, és három gyereket nevelnek – a 2004-ben született ikreket, Hazel Patricia és Phinnaeus Walter Modert, illetve a 2007-ben született Henry Daniel Modert. Magánéletéről ezeken felül viszont nem sokat tudni, mivel Julia Roberts ahhoz képest, hogy már harminc éve a kamerák előtt éli az életét, rettenetesen vigyáz a privát szférájára, és mivel férjével is közel húsz éve vannak együtt, nem épp a botrányokban dúskáló, szórakoztató alapanyagot szolgáltatja, főleg mert állítólag a hobbija a kötögetés.

Kiemelt kép:  Getty Images/Alberto Rodriguez/amfAR

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik