Belföld

Nincs még vége a pangásnak – leépít a Micron

A világ második legnagyobb számítógép memória áramkör gyártó vállalata, a Micron Technology Inc. költséghatékonysági programja keretében tíz százalékkal csökkenti alkalmazottainak számát világszerte.

A hét végig a cég értesíti azt az 1800 dolgozóját, akiket az elbocsátások érintenek. A Micron 18 ezer főt foglalkoztat világszerte. A mostani lesz – az 1985-ös félvezető piaci visszaesés idején végrehajtott után – a második tömeges elbocsátási hullám a cég történetében.

A piac igen nehéz körülményeket támaszt jelenleg az állami támogatást élvező dél-koreai cégek agresszív fellépése miatt – jelentette ki Kipp Bedard belső igazgatási ügyekért felelős alelnök.

A Micron európai versenytársaihoz, köztük az európai Infineon Technologies-hoz hasonlóan számos alkalommal emelte fel szavát az állami pénzügyi mentőövei ellen. Az állami kézben lévő koreai bankok a Hynix Semiconductor cégnek segítséget nyujtanak a félvezető iparág legsúlyosabb válásának átvészelése érdekében.

A Micron és szektortársai által gyártott DRAM memóriák a személyi számítógépek legszokványosabb alkatelemei. Áraik folyamatos nyomás alatt vannak a DRAM és SDRAM memória elemeket lassan kiszorító és iparági szabvány rangjára emelkedő kétszeres adatátvitelű DDR DRAM memóriák megjelenése óta.

A Micron költséghatékonysági programja kiterjed egyes folyamatban lévő kutatási-fejlesztési programok félbehagyására is, erről azonban a cég nem adott ki részletes tájékoztatást. A Micron a jelenleg alkalmazott 0,13 mikronos gyártási technológiát fokozatosan a 0,11 mikronossal váltja fel.

Az elmúlt hónapban a Micron bejelentette egy 500 millió dollár értékű részvénnyé konvertálható kötvény csomag kibocsátását, melynek bevételéből áramkörgyártó berendezések fejlesztési beruházásait finanszírozná. A Micron részvénye kedden három centtel 7,17 dollárra gyengült New Yorkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik