A Mol e lépésével pillanatnyilag még a kedvezőtlen költséghatást is figyelmen kívül hagyja, hogy az elkövetkező hideg napokon se legyen probléma a gázellátással.
Szemmelveisz Zoltán közölte: az elmúlt napokban 75-80 millió köbméter közötti napi fogyasztás volt Magyarországon. A Mol tartósan napi 85 millió köbméteres gázellátást tud biztosítani, bár az idén már volt olyan nap hogy e fölötti mennyiséget is ki tudott adni a társaság.
A gázüzletág vezetője hangsúlyozta, hogy a kiegyenlítő fogyasztókat – egyes erőműveket – folyamatosan átállították tüzelőolajra, és kedd délutántól ismét felkérték az időszakos – nagy ipari – fogyasztókat is, hogy a cseppfolyós tüzelőanyagot használják a gáz helyett.
Az elkövetkező napokban megint rendkívül hidegre fordul az időjárás, így a napi fogyasztást 80 millió köbméter körül becsüli a Mol. Az igazgató elmondta, hogy a jelenlegi előrejelzés szerint nem lesz probléma az ellátással, a készletek kitartanak, március 1-jén pedig a meteorológiai prognózisok szerint várhatóan beköszönt a tavasz.
Magyarországon évente 12-13 milliárd köbméter gáz fogy. A Mol számításai szerint a tavalyi 12,88 milliárd köbméteres magyarországi földgázfelhasználás 2010-re 3 milliárd köbméterrel fog növekedni. A prognosztizált évi 15 milliárd köbméteres fogyasztás főként az új földgáz bázisú erőművek létesítéséből, valamint kisebb mértékben a lakossági igények növekedéséből adódik.
