Számításaik szerint a térségben az átlagos gazdasági növekedés elérhetné a 3,1 százalékot, egy iraki háború azonban ezt 0,3 százalékponttal visszavetheti. A gazdaság átlagos növekedése 2002-ben mintegy 2,3 százalékot tett ki – emlékeztettek. Az infláció háború esetén fél százalékponttal, 3,5 százalékra emelkedne.
A bank szakértői a sűrűsödő politikai jelzések alapján abból indulnak ki, hogy az iraki háború ki fog törni, de arra számítanak, hogy viszonylag gyorsan véget ér, és valószínűtlennek tartják az ellenőrizhetetlen eszkalációt.
Az elemzés szerint a közép-kelet-európai tagjelöltek exportja az EU-ban és az Egyesült Államokban mutatkozó gyengébb növekedés nyomán 1,2 százalékponttal elmarad a várakozásoktól.
40 dollár fölött is lehet az olaj ára
A térség gazdaságára azonban különösen a kőolaj árának emelkedése gyakorol nyomást: e téren a BA-CA a fegyveres konfliktus kezdetén 40 dollár/hordóra vagy ennél is valamivel magasabb árra számít. Úgy véli azonban, hogy év végére az olajár visszaesik hordónként 37 dollárra.
Az olajár várható emelkedése közvetlen hatással lesz az árakra, tekintettel arra, hogy az összimportban 8 százalékot tesz ki az olaj, illetve az olajipari termékek sora. Ezért az átlagos inflációt a korábbi 3,0 százalékos előrejelzés helyett most 3,5 százalékra teszik az elemzők a tavalyi átlagos 2,8 százalék után.
Az euró és a hozzá kötődő valuták árfolyamnyeresége a dollárral szemben megakadályozza, hogy a magas olajár erősebb hatást gyakoroljon. Az euró árfolyamának éves átlaga a BA-CA szerint 1,10 dollár lesz, ami 15 százalékos felértékelődést jelent.
3,6 százalékos magyar GDP növekedést prognosztizálnak
A közép-kelet-európai térségben azonban a növekedés gyorsul idén, kivéve Szlovákiát és a balti államokat, és a belső kereslet adja majd a legerősebb lökést, noha valamelyest gyengül majd. A legnagyobb felívelést Lengyelországban várják a bank szakértői, ahol a tavalyi 1,2 százalék után idén a GDP 2,8 százalékos növekedésére számítanak. Magyarországon a tavalyi 3,3 százalék után 3,6 százalékos, Csehországban a tavalyi 2,2 százalék után 2,8 százalékos és Szlovéniában a tavalyi 3 százalék után 3,4 százalékos növekedést várnak.
A térségben az átlagos növekedés így várhatóan 2,8 százalék lesz – az esetleges iraki háború hatását beszámítva -, és ezzel több mint kétszer olyan magas, mint az Európai Unióban várt 1,3 százalék – szól a BA-CA előrejelzése.
