Gazdaság

Alig van nyitva wc a dél-pesti kórházban

Csütörtökön megtapasztaltuk a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, mennyire nehéz dolga vannak annak, aki mosdót keres. Először a második emeleten próbálkoztunk, ahol a következő felirat fogadott minket:

Nem volt kedvünk visszabattyogni a földszintre, így elmentünk a szintén a másodikon a lifteknél lévő mosdóhoz, ahol ismét nem volt szerencsénk:

Szóval végül csak eggyel lejjebb kellett menni, de ott sem volt nyitva a mosdó:

Ez után megkerestük a feliratokon jelzett ambuláns folyosót, és végre sikerrel jártunk. Amíg várakoztunk, egyre több olyan ember ténfergett a folyosókon, aki mosdót keresett – aki már tudta, mi a helyzet, útba igazította a többieket. Volt, aki aggódott, hogy ha egy emelettel lejjebb megy, akkor nem lesz ott, amikor szólítják. És persze ki-ki vérmérséklete szerint kommentálta a wc-hiányt. Volt olyan nő, akit a földszinti betegfelvételhez közeli sürgősségi osztály férfi wc-jébe irányított egy kórházi dolgozó. Mert kiderült, még az is nyitva volt, a női viszont nem.

Amikor a fotókat készítettük, éppen arra jártak a takarítók, tőlük kérdeztük meg, miért vannak zárva a mosdók. Azt mondták, „hatalmas csőtörés” van, és hogy emiatt az összes emeleten zárva vannak a mosdók a középső részen. Ezek után megkérdeztük a kórházat:

  • Valóban csőtörés van? Tényleg érinti az összes középső részen lévő mosdót? A mosdókon kívül máshol is okoz fennakadást? (Zuhanyzók, takarítási vízvételi lehetőség, ágytálmosó jutott eszembe, illetve kórtermek, műtők?)
  • Mióta van gond? Hány mosdó nem működik, melyik emeleteken?
  • A kiírásokon a mosdókon az a felirat szerepel, hogy bizonytalan ideig zárva lesznek. Miért bizonytalan ideig? Elkezdődött már a javítás? Mennyibe fog kerülni?
  • Panaszkodtak-e a betegek amiatt, hogy a mosdók zárva vannak?

A kórház nem minden kérdésünkre válaszolt, de a lényeg, hogy már dolgoznak a javításon:

A Gyógyintézet központi telephelyén található főépület és a diagnosztikai épület között nyugati irányban a 30 éve elhelyezett szennyvízkivezető eternitcső 15 cm-t megsüllyedt, eltörött és eltömődött, melynek következtében a látogatói wc-k szennyvízelvezetése akadályozott. A folyamatos betegellátás feltételeinek biztosítása céljából, a kórház azonnali hatállyal intézkedett a szükséges műszaki munkálatok elvégzése és egyben a csatornahálózat felújítása érdekében. A munkálatok folyamatban vannak, a szakszerű befejezés várható időpontja 7-10 nap. Az egyes látogatói mosdók lezárása ellenére, a folyamatos betegellátás biztosított Gyógyintézetünkben.

A kórházban egyébként elkezdődtek a felújítások: az Egészséges Budapest program keretében 30 milliárd forintot költenének erre a célra. Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő erről csütörtökön beszélt a kórházban tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy a 30 milliárd forintból 3 milliárd áll idén rendelkezésre, ebből a pénzből: 1,3 milliárd forintból a diagnosztikai és terápiás eszközparkot, valamint az informatikai hátteret fejlesztik, további 1,6 milliárdból pedig egy új, a sürgősségi ellátást is magában foglaló szakrendelői tömb épül a Köves utcai telephelyen.  2017-2018-ban pedig uniós forrás felhasználásával 1,7 milliárdból történnek energetikai fejlesztések is:

30 milliárd forintot szán a kormány a dél-pesti kórház felújítására
Igaz, ebből egyelőre csak 3 milliárd forint van meg.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik