Zenésznek indult, az is lett, de ha megkérdeznénk tíz járókelőt, hogy ki az a Dolák-Saly Róbert, valószínűleg mégsem zenészként említenék. Milyen érzések vannak önben, bánja, nem bánja, sodródott, így akarta?
Bánom is, nem is bánom, sodródtam is, de én akartam, hogy így legyen. Meggyőződésem, hogy zenészként nem bonthattam volna ki a személyiségemet ilyen sokféleképpen. A L’art pour l’art tagjaként zenélhetek, színészi feladatokat is ellátok, a figuráim engem is szórakoztatnak, könyveket írok, rajzolok, és a humor, amelybe ágyazom a mondanivalómat, még a gyerekműsoraimat is frissebbé teszi.
Ugyanakkor a L’art pour l’art-os és szólókarrierje alatt is megmaradt a zenei vonal elég erősen, sőt, nemrég a King Konggal belecsapott valami egészen szokatlanba, még metálbandák előzenekaraként is fellépett. Hogy született ez a dal?
A King Kong a Társulat előző színházi estjének a része volt. A dal születése sokkal romantikusabb, mint a mű. Amikor Lisszabonban voltam a feleségemmel, sok szép helyen kirándultunk. A városnéző, emeletes busz első ülésein csodás volt a kilátás. És mivel az agyam akkor is jár, amikor nem akarom, hát leírtam a gondolataimat rímekbe szedve, miközben a tenger mellett gurulva a hajamat fújta a szél. Tényleg így volt. Mire leszálltunk, a szöveg lényegében elkészült, és a dallamra is volt elképzelésem.
A King Konghoz profi videoklip készült. Mi ezzel a célja? Több zenés performansz? Ki lesz a következő szörnydal hőse? Godzilla, zombihód, egy földönkívüli?
Kb. húsz éve nem koncerteztem, és mindig felröppentettem a hírt, hogy na, most. Mert sokan kérték, kérik tőlem a mai napig is, hogy tegyem meg a kedvükért legalább, ha már magam nem érzek elég indíttatást. Ezért most nem árulom el, hogy van egy ilyen tervem, mert akkor megint számon kérhető leszek. A King Kong-klipről egyébként annyit, hogy teljesen önerőből készült, mert éreztem, hogy ezért a dalért kár lenne, ha elenyészne, ahogy sok olyan dalom van még, ami a fiókban hever. A YouTube-on egyébként felsoroltam a nagyszerű alkotók neveit, akik baráti segítsége nélkül tényleg nem készülhetett volna el ez a videó, beleértve a rendezőt is. Ezúton is nagy köszönet nekik! Hogy milyen dalok vannak a tarsolyomban, arról már tényleg csak akkor fogok beszélni, amikor már nincs visszaút a zenés produkció felé. Egyet ígérhetek: nyoma sem lesz a zenémben a mai divatos trendeknek.
A YouTube-oldalán a King Kong az egyetlen videó, az viszont elég szép nézettséget produkált. Mikor tör be a YouTube-sztárok közé?
A YouTube-csatorna valóban sejtet valamiféle folytatást, hiszen oda nem csak zenei dolgokat tervezek. Viszont ha fiatalabb lennék, sem hiszem, hogy YouTube-sztárként akarnám kifejezni magamat. Szerencsére vannak ott sokan, akik jól csinálják, amit csinálnak, így megoldják nélkülem is, hogy legyenek annak a műfajnak is híres előadói.
Nagyon elfoglalt, fellépésről fellépésre jár. Már harminc éve sem volt ez másként. Mi tartja ébren az emberek érdeklődését Dolák-Saly Róbert vagy a L’art pour l’art iránt?
Természetesen erre nem én vagyok a megfelelő válaszadó. Csak sejtem, hogy egy olyan külön kis világot hozott létre ez az alkotó közösség, amit csak az tapasztalhat meg, aki eljön megnézni minket. Talán az a sok kis találmány, amit az évtizedek során elővezettünk, az teszi még a mai napig is érdekessé a színpadi, filmes, és írott jelenlétünket.
Gyerekműsortól a L’art pour l’artig elég széles és színes a skála. Milyen műsorokkal lép fel mostanában?
Most az őszi L’art pour l’art-turné megy, közben szóló abszurd esteket tartok, vetítéssel, jelenetekkel, dalokkal, a figuráim előadásában. Az új kiadású könyvem (Agyatlantisz, avagy az ember tragédia) megjelenésének apropóján pedig műsorral vegyített beszélgetéssel, dedikálással járom az országot. De gyerekműsorok is szép számmal vannak. Ez utóbbit is nagyon szeretem, mert egyszerre két műsor megy gyerekelőadás ürügyén: egy a gyerekeknek, és egy a felnőtteknek, akik általában jól szórakoznak azon, ahogy a picikkel kommunikálok. És hogy konkrétabb is legyek: például a Margó Irodalmi Fesztivál egyik szereplőjeként október 21-én, szombaton a Tesla Budapest Klubban Pion István újságíró kérdezget majd, de az Átrium Film-Színházban két műsorom is lesz egymás után november 11-én, szombaton: egy gyerekműsor és egy könyvbemutatós előadás, sok vetítéssel, „Naftalin Fesztivállal”, és dalokkal fűszerezve.
Könnyű győzelem, és sokan élnek is a napi politikán élcelődő humorral, de az önök társulatára ez nem volt soha igazán jellemző. Miért?
A színvonalas politikai humort szeretem, de sosem éreztem késztetést, hogy műveljem. És valahogy mindig is volt bennem egy kis vágy, hogy sok-sok év múlva is élvezhető legyen, amit ma csinálok. Nevek nélkül ez könnyebben elérhető. Talán azért alkottam meg többek között a figuráimat, hogy ne kelljen konkrét személyekről beszélni, hogy rajtuk verjem el a port. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a leggazdagabb anyagot a témáimhoz a saját hülyeségeim biztosítják.
Van egy olyan, nem túl forradalmi elméletem, hogy az ember minél intelligensebb, annál több dolgot talál viccesnek. Ön szerint mi kell a humorérzékhez? Egyáltalán van olyan, hogy jó vagy rossz humor?
Ez igazán hízelgő elmélet lehet számomra, mert ezek szerint mi, a gimnáziumi barátaimmal nagyon intelligensek lehettünk. Tudniillik kitaláltuk magunknak a mindenen nevetés gyakorlatát. Csak annyit mondtunk a másiknak, hogy „asztal”, és dőltünk a röhögéstől. A másik azzal vágott vissza például, hogy „egér”, és utána ezen röhögtünk fél óráig. És ezt nem most találtam ki, tényleg így volt. Komolytalanra fordítva a szót, szerintem a humorérzék fejleszthető. A jó humor igyekszik kerülni a közhelyeket, és van még néhány ismérve, de arról inkább a filozófusok értekezzenek.
Ön min nevet úgy a hétköznapokban?
A legjobban a kutyámon és a macskáimon. Utolérhetetlenek. Például olyan fejük van, hogy azon csak azért nem röhögök napokig egyfolytában, mert nem érek rá.
Gombamód szaporodnak a stand-up komikusok, miközben mondjuk a mozikban még mindig a seggreesős, kaka-pisi-poénos vígjátékok a legsikeresebbek – mit gondol a magyar humorkultúráról?
Vannak igazán szellemes, tehetséges előadók minden műfajban. Különben meg lehet úgy is seggre esni, hogy az vicces, és úgy is, hogy unalmas. Az előbb említett közhelykerülés talán a legfontosabb a jó humor ismérveként. Szerintem voltak és vannak jó humoristáink, akiknek én örülök a legjobban, mert engem is szórakoztatnak az előadásaikkal.
Ha megkérdezik a kedvenceiről, rendre olyan humorlegendákat említ, mint Karinthy, Örkény, Alfonzó, vagy a briliáns Képtelen természetrajz. De ki a kortársak közül a kedvence?
Majd akkor beszélek róluk, ha ők is megemlítenek engem, de előbb egyeztetnem kell velük, nehogy olyat favorizáljak, aki ki nem állhat engem. Az olyan snassz lenne.
Újra megjelenik az Agyatlantisz című kötete – nehéz nem belelátni a párhuzamot az Utazás a koponyám körüllel. Véletlen?
Hogy stílusos legyek, ez „nem véletlen, hanem vélet”, de eszem ágában sem volt ilyesmi. Lehet, hogy a tudatalattim működött? A hasonlat mindenesetre hízelgő.
Mit javított az előző kiadáshoz képest?
Az új kiadóm, a Libri kedvet érzett kiadni a könyveimet új formátumban, sorozatban. Így először is az első kötetemet, a Madáretetőt teljesen újra kellett rajzolnom, mert az eredeti kiadást még nem számítógéppel készítettem elő. Az új, kisebb formátumú kiadásban a rajzok vékony vonalvastagsága már nem viselte volna el a kicsinyítést. És ahogy az lenni szokott, akkor már kiszíneztem az addig fekete-fehér képregényeket, és átrajzoltam az összes ábrát is, stb. Az Agyatlantisz kevesebb javításra szorult, mert a régi kiadványt is számítógéppel állítottam össze. De azért itt is szükségesnek tartottam jó pár kép, ábra, képregény, rajz cseréjét, átírni szakaszokat, hiszen egy új kiadás lehetőséget kínál erre. Ezen felül természetesen a szerkesztőm is átfésülte a szöveget.
Egyik könyve sem szokványos, se nem regény, se nem novelláskötet, vicckönyvnek sem mondanám. Eredetileg hogy születtek a könyvei?
Én soha nem ábrándoztam saját könyvekről, nem voltak ilyen ambícióim. Egy nyomtatott újság kérésére kezdtem el írni kisebb gegeket, és nemsokára már ezzel a rovattal adták el a lapot. Később olyan sokan kérdezgettek, hogy „miért nem adod ki könyvben?”, hogy rábeszélődtem. Kompromisszumok nélkül leírtam, ami eszembe jutott, függetlenül attól, hogy az valamilyen műfajba besorolható-e, vagy valamire hasonlít-e.
Hogy állt neki?
Ki kellett találni, hogy milyen ürüggyel lehet ezeket a szöveges és képi gegeket egy könyvvé összegyúrni. Erre jött az ötlet: egy múltbéli világ bulvárlapokon keresztüli megismertetése. Ebből lett a Madáretető. Később kérdezgették tőlem, hogy mikor lesz folytatás. Eszembe jutottak a nagy slágerek, filmek, amik után mindig készítettek egy hasonló, de gyengébb másodikat. Ezért nem akartam „Madáretető kettő”-t írni. Nem is foglalkoztam vele, amíg be nem ugrottak olyan alapvető ötletek, amiktől az új kötet egészen másnak ígérkezett. „Megérkezett” a megfelelő cím is: Agyatlantisz, avagy az ember tragédia, valamint egy térkép ötlete, ami riasztó is volt egyben, mert sejtettem, milyen aprólékos munka lesz megrajzolni majd. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy rendet vágna a könyvemben, és könnyen lehetne tematizálni vele a sokféle írást. Aztán nekiláttam.
Tulajdonképpen most e köré szerveződik az egész könyv.
Így van. Az a fikció, hogy visszautazom a múltba egy féreglyukon keresztül, amit a szomszédom készít. Innentől már adta magát, hogy az idegenvezetőm az egyik figurám, Naftalin Ernő lesz, aki annyira komolyan veszi a munkáját, hogy a rábízott emberekkel nem hajlandó barátkozni, mert ő csak idegeneket vezet. Tehát a könyv szépen, lépcsőzetesen készült el.
Melyik a kedvenc agyatlantiszi vidéke? Melyiket kerüli?
Hú, azt hiszem, mindkét kérdésre a válasz: a Féreglyuk.
A honlapján kiemeli, hogy horoszkóp itt biztosan nem lesz található, a régebbi interjúkból kiderül, hogy a tudományos módszerekben hisz, és az agyatlantiszi területek közül is az egyik fejezet az ezoterikus irányzatoknak van szentelve. Miért van ez?
Azért, mert hülyéskedni szeretek, de hülyíteni nem. Szerintem De én nem „hiszek” a tudományban sem, csak azt tapasztalom, hogy a világ megismerésének a legeredményesebb, és folyamatosan önjavító módszere. Azt sem képzelem, hogy bárki birtokolja a bölcsek kövét, de azt nem tudtam nem észrevenni, hogy amit elértünk, azt a tudomány produkálta. És ha valaki nehezményezi, hogy a tudomány túl száraz dolog, olvasson utána: rengeteg olyan fantasztikus állítása van, amiket fel sem tudunk fogni.
Közben Laár András igazi spirituális figura, aki mindezzel aktívan ki is áll a világ elé. Tipikusan olyan téma ez, amin az emberek általában lelkesen egymásnak esnek, mindkét fél hülyének nézi a másikat, párbeszéd nincs, csak ítélkezés. Önök beszélnek erről? Hogy egyeztetik ezt össze?
Én Szászi Mónival és Pethő Zsolttal sem egyeztetem a világnézetemet színpadra lépés előtt, és elárulom, hogy Bruce Willisszel sem. Miért kellene egyeztetnünk efféle kérdésekben, vagy meggyőznünk egymást bármiről? A színpadon a munkánkat végezzük. Ha felmegy a függöny, vagy elindul a kamera, csak az számít, hogy a közönséget szórakoztassuk. Teljesen mindegy, hogy civilben kinek milyen érdeklődési köre van.
Az is fenn van a honlapján, hogy nem található ott „politika, valamint világ-, nemzet-, élet- és lélekmentő jó tanácsok,”. A politikát hagyjuk, de mondjuk egy élet- és lélekmentő jó tanácsot adna mégis az olvasóknak?
Egyenek céklát!
Borítókép: 24.hu / Besenyei Violetta
