Belföld

Egyszerre tárgyalhat és pereskedhet az MSZP és a DK

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője és két fideszes politikus, Horváth István, a trafikbotránnyal elhíresült volt polgármester, frissen kinevezett államtitkár és Horváth Kálmán Tolna megyei kormánymegbízott múlt pénteken a szekszárdi Heimann-pincészetben tárgyalt – ezt állítja az MSZP-közeli Civilhetes blog, valamint rájuk hivatkozva az MSZP szekszárdi szervezete is. Gréczy tagadja a találkozót, szerinte „MSZP-s belharc áll a háttérben”, ezért közleményt adott ki arról, hogy bíróságra viszi az ügyet, hogy tisztázza magát.

A történet abból a szempontból elég kellemetlen, hogy miközben pereskedés van a láthatáron, az MSZP és a DK éppen intenzív tárgyalásokat folytat arról, hogy miként osszák el egymás között a 106 egyéni választókerületet, melyik párt hol indítson egyéni jelöltet a 2018-as országgyűlési választáson.

Titkos találkozó?

Megkeresük Kurtyán Ferencet, az MSZP szekszárdi elnökét, hogy mondja el, milyen bizonyítékuk van a Gréczy és a fideszesek közti találkozó megtörténtéről. Kurtyán azt mondta, neki egy régi ismerőse mesélte, aki a Heimann-pincészethez közel lakik, hogy látta a két Horváthot és Gréczyt, amint három autó mellett beszélgetnek Szekszárdon. A rendszámokat felírták és ellenőrizték, hogy a politikusokhoz tartoznak-e. Gréczy állítólag azt kérdezte a fideszesektől, hogy merre menjen tovább a pincészet felé.

Kurtyán azzal magyarázta az ügy nyilvánosságra hozatalát, hogy szerinte kérdéseket vet fel, miről tárgyalhat egymással kampányidőszakban egy „állítólag az Orbán-kormány leváltásán dolgozó párt szóvivője” és „a trafikmutyiba, földbotrányba és egyéb ügyekbe keveredő fideszesek.” Ezzel a szekszárdi MSZP-elnök arra utalt, hogy Horváth Istvánról, az azóta a fideszből az LMP-be igazolt Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amely az LMP társelnöke szerint azt bizonyítja, hogy korrupt módon, családtagjaihoz játszotta a trafikokat a fideszes polgármester. Horváth tagadott és bukás helyett nemrég Kósa Lajos államtitkárává avanzsált elő.

Aljas rágalom! Nem történt ilyen találkozó, múlt pénteken a DK budapesti irodájában ültem, amit szemtanúk is tudnak igazolni

– reagált nekünk Gréczy Zsolt, az ügyről kiadott sajtóközleményében pedig azt írta „a nevezett fideszes politikusokkal soha nem találkoztam, még a nevüket sem hallottam soha.”

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Gréczy azt mondta, nem tartja szerencsésnek, hogy  a bíróságra kell vinnie az ügyet, miközben tárgyal a két párt. Hozzátette, hogy egy nyilvános bocsánatkéréssel is beérné, hiszen „senki nem szeret bíróságra járni.” Az MSZP sajtóközleményben reagált, amelyben azt írták:

Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására. Ám az MSZP ilyet soha nem tett.

Összegezve a helyzetet a szekszárdi MSZP-sek egyetlen szemtanúra alapozzák a történetet, velük szemben Gréczy több szemtanúval akarja bizonyítani saját igazát. Kurtyán szerint, ha Gréczynek van igaza, akkor

az ikertestvére vagy a reinkarnációja szállt ki egy fekete Mercedesből.

Felhívtuk a Heimann-pincészetet is, ahol azt közölték:

Náluk nem történt semmiféle találkozó múlt pénteken Gréczy Zsolt és a fideszes politikusok között.

Az a pletyka is keringett, hogy két éve a Heimann-pincészetben találkozott Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, tehát „alkalmas a helyszín egy ilyen találkozóra.” De ennek a találkozónak a létrejöttét sem erősítette meg soha senki.

A Heimann-pincészet egyébiránt annak a Heimann Zoltánnak a borászata, aki 2000 és 2002 között a Bábolna Rt. vezérigazgatója volt, ezért többen fideszes embernek mondják, de szekszárdi politikusok szerint a baloldallal is jó viszonyt ápol, ezért lehet alkalmas a pincészete ilyen titkos találkákra.

Mi ez az egész?

Felhívtam a szekszárdi elnökünket, hogy mi ez az egész. Azt mondta, tudja, mit csinál

– mondta kérdésünkre Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő és az MSZP Tolna megyei elnöke, akit tehát nem értesítettek előre, hogy ilyen akcióra készül az alá tartozó szervezet.

Emiatt többen is arra utaltak, hogy MSZP-s belharc állhat a háttérben: a Civilhetest olyan MSZP-sekhez kötik, akiknek nem tetszik az MSZP és a DK közeledése. Akik ezt a szálat emelték ki, azt mondták, a mostani választási tárgyalásokat akarják fúrni azok, akik előálltak ezzel a történettel, attól függetlenül, hogy igaz-e. A „másik oldal” természetesen azt mondja, semmi ilyesmiről nincs szó, Gréczy Zsolt titokban egyeztetett a fideszesekkel, és erről a nyilvánosságnak is tudnia kell.

Fotó: MTI/Soós Lajos

A szekszárdi választókerület azért lesz forró zóna, mert jó eséllyel itt fog indulni egyéniben Hadházy Ákos, aki azon kevés LMP-s egyéni jelöltek egyike lehet, akik akár nyerhetnék is a körzetüket.

Ehhez azonban Hadházynak szüksége van arra, hogy a baloldali pártok ne indítsanak vele szemben jelöltet, azaz az LMP koordináljon más baloldali pártokkal. Cserébe persze kérhetné a baloldal, hogy Budapesten pedig az LMP fogja vissza magát néhány választókerületben. Arra egyelőre nem sok jel utal, hogy a koordinált indulásban megállapodott volna az LMP a baloldaliakkal, de LMP-sektől és baloldali politikusoktól is azt hallottuk, hogy nem lehetetlen ezt elképzelni, még akkor sem, ha az LMP sem új pólust, sem nagy összefogást nem akar.

Ahhoz, hogy Hadházy mögött összeálljon egy ilyen egységfront, az szükséges, hogy a baloldalon minél nagyobb legyen az egyetértés, és ne egymással versengő csoportok marakodjanak az egyéni választókerületeken. Tehát ha nem igaz a Gréczy-sztori, akkor azoknak érdeke ilyen balhét csapni, akik még az esélyt sem akarják arra megadni, hogy Hadházy koordinálással helyzetbe kerüljön.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik