Belföld

Széllel az élen döntené meg a kormányt az LMP

Mától hivatalosan Szél Bernadett az LMP miniszterelnök-jelöltje, és gyorsan ki is jelentette: nem lép majd vissza. Vázolta milyen országot szeretne, kiosztotta a baloldalt és kesztyűt dobott Orbán Viktornak. Az LMP kongresszusán ennél érdekesebb volt, hogy más pártokból kilépett politikusok is feltűntek. Úgy néz ki, középre húz a párt, de jobbra és balra messzebbre nyújtaná a kezeit a választók után.

Nem történt meglepetés az LMP kongresszusán, elsöprő többséggel, a küldöttek közel 90 százalékának szavazatával megválasztották Szél Bernadettet a párt miniszterelnök-jelöltjének. Ami sokkal érdekesebb volt, hogy nagyon vegyes társaság gyűlt össze a rendezvényen, megjelentek más pártok korábbi tagjai. Ez is mutatja, hogy az LMP antiglobalista zöldpártból igazi centrista párttá akar alakulni, amire azután nyílik lehetősége, hogy Schiffer András távozott a parlamentből és a párt éléről.

Az LMP motiváció egyértelmű: a fordulatban látja a növekedési potenciált, ugyanúgy begyűjtené a csalódott Fidesz-szavazók voksait, mint azoknak a baloldaliknak a voksait, akiknek elegük van az összefogósdiból.

Azzal, hogy miniszterelnök-jelöltet állított, azt üzeni az LMP, hogy kormányzásra készül, amin sokan csak mosolyognak, hiszen egy bejutási küszön körüli pártról van szó. Szél Bernadett mindenesetre többször elismételte beszédében, hogy a Fidesz 2018-as leváltása a célja.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ezt a célt még távolinak (de nem lehetetlennek) látják azok, akikkel a kongresszuson beszéltünk, de abban szinte mindannyian egyetértettek: nagy lehetőség előtt áll most az évek óta 5 százalék környékén mozgó párt. Ezért is fontos, hogy magabiztosságot sugározzan, valamint erőt mutasson azzal is, hogy a párt történetében először miniszterelnök-jelöltet állít.

A prognosztizált növekedés vélt okai röviden:

  • a Jobbik „beragadt”: a migránsozással kampányoló, jobbról előző Fidesz és Simicska Lajos megjelenése a párt környékén nem tett jót Vona Gáboréknak,
  • az MSZP káosza: Botka Lászlót párton kívülről és belülről is keményen támadják, a szocialista erős emberek addig marakodtak, mígnem 25 éves mélypontra zuhant a támogatottságuk,
  • a DK nem tud növekedni Gyurcsány Ferenc miatt, márpedig nélküle nincs párt,
  • a kisebb ellenzéki pártok pedig nem veszélyesek, alig látszanak a szavazóik, és ezek a választók könnyen átcsábíthatók az LMP-hez.

Mi lesz az új pólussal?

Az LMP-ben belátják, hogy a jövő évi választáson szövetségesekre lesz szükségük, ezért folynak is a tárgyalások azokkal a pártokkal, amelyeket az új pólus szereplőiként emlegetnek az utóbbi időben. Más pártokkal ilyen szinten azért nem tárgyal az LMP, mert kongresszusi határozatuk tiltja, hogy összefogjanak jelenlegi parlamenti pártokkal, és ezen az állásponton most sem változtattak.

Az új pólus pártjai közül a Momentum biztosan nem akar közös listát, minden körzetben állít jelöltet. Az Együtt nagyon akarja a szövetséget, elnöke, Juhász Péter össze is hívott egy tárgyalást, de az LMP nem jelezte eddig, hogy elmegy a találkozóra. A Párbeszédről pedig múlt héten nagyon ment a pletyka, hogy akár vissza is találhat az LMP-hez, de ahogy egy ismertebb párttag mondta, „nem lesz összeborulás, az együttműködés nincs kizárva.” A téma nem volt ma napirenden.

Gémesi György pártja, az Új Kezdet viszont már beállt az LMP és Szél Bernadett mögé, egy delegáció meg is jelent az eseményen, a pártvezér pedig beszédet is mondott. Ebből kiderült, hogy az ÚK azért fontos stratégia partner, mert tagjai főleg polgármesterek, akik akár jó egyéni jelöltek is lehetnek.

Ahogy egy LMP-s mondta, emiatt főleg attól is függ, hogy milyen helyeket kapnak Gémesiék az országos listán, hogy hány olyan egyéni jelöltet tudnak adni, aki eséllyel indul egy-egy olyan választókerületben, ahol az LMP nem erős.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Beszédtéma volt a DK mai bejelentése is, miszerint elege van az MSZP-ből, és önálló listával indul 2018-ban. Mivel egy országos listához legalább 27 egyéni jelölt kell és 106 választókerület van, ezért négy listával már lehetetlen a koordinált indulás, és hárommal is nagyon nehéz. Márpedig épp úgy néz ki, hogy ezen a térfélen az MSZP-nek, a DK-nak, a Momentumnak és az LMP-nek is külön listája lesz.

Vendégek a páholyban

Annak a legszembeötlőbb jele, amit a cikk elején már említettem, hogy az LMP jobbra és balra is terjeszkedő centrumpárti pozícióra tör, az volt, hogy a pódium rendezői jobbján három sorban ültették a kongresszus vendégeit. Köztük van olyan, aki már régebb óta segíti az LMP munkáját, és voltak egészen új arcok is, politikusok és közéleti szereplők vegyesen.

Ott ült:

  • Róna Péter, közgazdász,
  • Pásztor Magdolna, újságíró,
  • Kukorelly Endre, író, volt LMP-s országgyűlési képviselő,
  • Nagy Bandó András, előadóművész, író,
  • Lukácsi Katalin, a KDNP-ból a CEU-ügy miatt kilépő politikus,
  • Pápa Levente, az Együtt volt alelnöke,
  • Horváth András, a NAV-botrány kirobbantója,
  • és Vágó Gábor, volt LMP-s képviselő, jelenleg népszavazási kérdésekkel jelentkező aktivista.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Jeszenszky Géza, az Antal-kormány volt külügyminisztere is a meghívottak között volt, de nem tudott eljönni, így csak levélben jelezte, hogy örülne, ha Szél Bernadett lenne az ország első női miniszterelnöke.

Ez a vegyes társaság nagyon különböző választók megszólítására lehet képes, de tegyük hozzá, hogy a megjelent politikusok még nem álltak be az LMP mellé, persze már az is jelzésértékű, hogy ott ültek a kongresszuson. És mint egyikük megjegyezte, nem lesz egyszerű ennyire különböző emberek nézeteit összehangolni, de lát olyan akaratot az LMP-ben, hogy ezzel mégis megpróbálkozzon. Végülis Hadházy Ákos a Fideszből, Demeter Márta az MSZP-ből érkezett, és most egymás mellett ültek az első sorban.

Ilyen lenne a Szél-kormány

A kongresszus sajtónyilvános részén Gémesi György mellett a párt két társelnöke, Hadházy Ákos és Szél Bernadett is mondott beszédet.

Gémesi azt hangsúlyozta, hogy az Új Kezdet jobboldali pártként, hisz a lokalitásban, de még jobban hisz olyan se nem jobb-, se nem baloldali értékekben, mint a tisztesség és a  becsület, ezért találtak egymásra az LMP-vel. Célként ő is a kormányváltást jelölte meg, mert szerinte már tarthatatlan a helyzet, mert a Fidesz nem jobboldali, hanem

bolsevik alapú, nemzeti kommunikációt folytató, propagandapárt.

Hadházy Ákos, aki egyben a párt korrupciós szakszóvivője is arról beszélt, hogy három „hatalmas és életveszélyes örvény húzza mélyebbre és mélyebbre Magyarországot.” Ezek a korrupció, a populizmus és a reménytelenség.

Szerinte egyre nyíltabban lop a Fidesz, ami „történelmi, nemzetvesztő bűn”, és ezt azzal igyekeznek elfedni, hogy

Orbán-kormány helyett Orbán-kampány van évek óta.

Emiatt nő a reménytelenség a választókban, de Hadházy szerint ők képesek ezt megváltoztatni, képesek választást nyerni, és felkészültek a kormányzásra. Majd ezzel a végszóval színpadra is hívta az ebben a forgatókönyvben legfőbb szerepet kapó Szél Bernadettet.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

A miniszterelnök-jelölt hosszabb beszédet mondott, amiben  Orbánékat csak érintőlegesen említette, viszont  odaszúrt a többi ellenzékinek, majd elmondta, hogy milyen országot szeretne, ha ők kormányozhatnának.

Szerinte „az Orbán-kormányról nem kunszt rosszat mondani”, ezért nem is bírálni kell, hanem majd vádiratot írni ellene. Ez valószínűleg Hadházy Ákos feladata lenne, mint egy hónappal ezelőtt, nekünk adott interjújában kifejtette.

Szél Bernadett: Képesek vagyunk letarolni az országot
Új pólusnak akkor van értelme, ha nem áll össze a régivel – mondja az LMP miniszterelnök-jelöltje.

A Fidesszel többet nem is foglalkozott, le kell váltani őket, és kész. Ehhez viszont nem mandátumkalkulátorok és közvélemény-kutatások alapján osztott képviselői helyek kellenek, mert szerinte ez minden, csak nem demokrácia. Ezzel az Együttet és az MSZP-t egy szuszra kiosztotta, majd hozzátette, „velük nem foglalkozunk.” Szerinte az egymással tárgyalás helyett a választókhoz kell eljutni, akik jelenleg leginkább dühösek és zsákutcában látják az országot.

„Közös az ügy, közös a cél, Magyarország megújítása”, mondta Szél Bernadett a megjelenteknek, akiket szerinte ez köt össze, nem az, hogy LMP-sek. Majd gyorsan hozzátette:

Én nem egy miniszterelnök-jelölt vagyok, hanem az LMP-miniszterelnök-jelölte.

Nehéz ezt nem úgy érteni a Lattmann Tamás-kavarás után, mint egy direkt a szocialistáknak kiosztott pofont. Valamint az is világos, hogy ő nem szándékozik visszalépni más javára.

A magyar nők mindenre alkalmasak, épp úgy, ahogy a magyar férfiak!

– üzente Szél Orbán Viktornak, aki egyszer azt mondta, a nők nem valók a politikába. Az LMP-s miniszterelnök-jelölt szerint viszont nem Vona Gábor, nem Botka László, nem Karácsony Gergely, hanem ő lesz Orbán valódik kihívója.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Hogy esélye is legyen, ehhez mindenkit vár segíteni, akiben még él a remény, hogy leváltható a Fidesz. Többször elmondta, hogy „a piacon, az utcán, a buszon” kell megnyerni embereket, így lehet választást nyerni. Ezt hallgatva jusson eszünkbe, hogy a volt MSZP-kampánytanácsadó Ron Werber pont az ilyen típusú kampányok specialistája.

Szél Bernadett a legnagyobb részt annak szentelte, hogy milyen lenne a „Megújuló Magyarország”, ami lányegében annak a hét pontnak a kifejtése volt, amit programként a minap tettek közzé. Azt mondta, nem fognak betarthatatlan ígéretek tenni a választóknak, majd bátran megígérte, hogy az ő kormányzása alatt nem lennének oligarchák.

Konkrétumként hangzott el az Emberi Erőforrások Minisztériumának feldarabolása: lenne külön oktatási és egészségügyi tárca is. Szél egy tudásalapú, új technológiákra épülő társadalom képét vázolta, ahol a magyar agrárium és a kis- és középvállalkozások támogatása lenne a prioritás. Jól finanszírozott, mindenkinek elérhető és jó minőségű oktatással és egészségüggyel. Valamint

radikális és azonnali béremelést ígért.

Ez szerinte nem demagógia, mindent kiszámoltak már, évek óta írnak alternatív költségvetést, megvannak a fentiekre a források jelenleg is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik