Belföld

Püspök Őcsényről: Orbán csak a véleménynyilvánítás szabadságát védte

Nem tudja, mi történt ott és azt sem érti, miért van jelentősége annak, hogy a kormányfő református, ahogy ő is.

A Népszavának adott interjúban Bogárdi Szabó István végül kiegyezik abban, hogy nem “a református miniszterelnök”, hanem a miniszterelnök – aki református – beszélt Őcsényről. A püspök (képünkön Lázár Jánossal) érdemben nem mondott véleményt Orbán Viktor megszólalásáról, szerinte nála a kormányfő többet tud a történtekről, amit a média mutatott Őcsényből, az nem alkalmas arra, hogy ő mélyreható véleményt formáljon erről.

Pár percig tartó felvételt láthattunk, hisztérikus felszólalásokat, kiabálásokat, érzelmi túltöltést, illetve értesültünk egy bonyolult történetről. Őcsényben több mint kétezren laknak, a terembe, ahol a felvétel készült, legfeljebb nyolcvanan férnek be.

Számára az derült ki, hogy sem a panziótulajdonos, sem a menekültek integrálásával foglalkozó szervezet nem tett meg néhány dolgot, amit szerinte meg kellett volna tennie. A református egyház is régóta foglalkozik menekültekkel, akik

Magyarországtól, Magyarország kormányától, közvetve Magyarország miniszterelnökétől – aki református – kaptak menekült státuszt.

A zsinat lelkészi elnöke nem biztos abban, hogy Őcsényben valóban az történt, amit a tévében látni lehetett, ha mégis, az meghökkentő, megdöbbentő és kétségbeejtő, de szerinte Orbán Viktor sem konkrétan erről beszélt,

hanem azt jelezte, hogy akár meghökkentő, felháborító vélemények legyenek is, a véleménynyilvánítás jogát nem lehet megvonni egy közösségtől. (…) Erről szól, többek között, a demokráciának nevezett valami, hogy el lehet mondani a véleményünket. (…) A miniszterelnök szerintem erről beszélt.

 

Azt, hogy Őcsényben valójában mi és hogyan történt, azt ő a médiából nem tudta meg, és szerinte Orbán Viktor sem Őcsényről beszélt, és ő sem.

Én arról a hisztériáról beszélek, ami ebben az országban megy. Ennek is megvan az oka, de ez inkább már civilizációs jelenség. Rendkívül összetett krízisről van szó, amit nevezhetünk menekültügynek, migrációs krízisnek is.

 

Szerinte ez a probléma valamilyen módon elérkezett Őcsénybe is.

Ott így reagálták rá. És hogy ez kinek a felelőssége? A médiáé? A politikáé? A civilizációs krízisé, amiben élünk? Felelősségük van az egyházaknak is? Én ezt most nem tudom magának megmondani. De azért egész Őcsényt nem lökném kollektív bűnösségbe.

Szerinte a református egyház és a kormány nemrég megújított megállapodásából a „menekültek” nem kerültek ki. Amikor kiderül, hogy a kifejezés az általa ajánlott részekben sem szerepel, azt mondja, nem érdemes a szavakon lovagolni, mert a megállapodás azokat az elveket rögzíti, amelyek mentén eddig is együttműködtek egymással, többek között menekültek integrálása ügyében.

menekult-Keleti-palyaudvar-14(960x640).jpg (Array)
"Elfelejtjük, hogy a szomszédunkban is vannak nekünk menekültjeink"
A zsinat lelkészi elnöke szerint meglepő, hogy ugyanannyi menekültet fogadtunk be akkor, amikor pár ezren jöttek, mint most, amikor több tízezren. 
Őcsény: Az egyházak nem értenek egyet Orbánnal
A katolikusok nem nyilatkoznak, a többi egyház viszont elítélte az erőszakot.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Kormány.hu / Árvai Károly

Ajánlott videó

Olvasói sztorik