Az irodalmi Nobel-díjat és az azzal járó tízmillió koronát (több mint 316 millió forintot) idén az angol Kazuo Ishigurónak ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
A döntést csütörtök 1 órakor jelentették be Stockholmban.
Ishiguro díja meglepetésnek számít, hiszen a brit írót nem emlegették a nagy esélyesek között. Persze a Nobel-bizottság korántsem érezte annyira a rock and rollt, mint tavaly, amikor Bob Dylan díjazásával sokkolta világot. Sejthető volt, hogy ezután konvencionálisabb jelöltet választanak. Már csak azért is, mert tavaly alaposan megégették magukat Dylannel, aki hetekig tartó, kínos burleszkbe fojtotta a díj elfogadását.
Ishigurónál szó sincs ilyesmiről, nem sokkal a bejelentés után már meg is köszönte a díjat:
Hihetetlen megtiszteltetés, legfőképp, mert ezzel a legnagyobb írók nyomdokaiba léphetek. A világ nagyon bizonytalan állapotában van jelenleg, remélem, hogy a Nobel-díjak pozitív irányba billentik a helyzetet
– mondta a BBC-nek az író, akit mélyen meghat, ha kicsit ő is hozzájárulhat ennek a pozitívabb atmoszférának a megteremtéséhez.
Megtanít felejteni
A 62 éves Kazuo Ishiguro a legelismertebb angol nyelvű írók közé tartozik, különösen az 1989-es Napok romjai óta. A testület indoklása szerint a nagy érzelmi erejű regényeiért ítélték neki a díjat, amelyekben feltárta a világgal való kapcsolatunk illuzórikus érzése alatt tátongó szakadékot.
„Ehhez azonban még hozzá kell adni egy csipetnyi Marcel Proustot is, majd az egészet megkeverni, és így kapjuk meg az ő írásait” – mondta Sara Danius, az akadémia állandó titkára. A bizottság nagyra értékelte, hogy Ishigurót nagyon érdekli a múlt megértése, mégsem veszik el teljesen a csapongó prousti emlékezésben. Inkább arra koncentrál, mit kell elfelejteni ahhoz, hogy képesek legyünk túlélni a történelmi traumákat, akár egyénileg, akár társadalmi szinten.
Ishiguro a japán Nagasakiban született, de szüleivel még csak hat éves volt, mikor szüleivel Nagy-Britanniába költöztek. Iskoláit már itt végezte, az egyetem végén iratkozott be kreatív írás tanfolyamra. 1982-ben vált főállású íróvá, nem sokkal ezután a tekintélyes Granta magazin már felfigyelt rá, és beválasztotta a „20 legjobb fiatal brit író” listájára.
Megint zenészt díjaztak
Ishiguro első regénye A dombok halovány képe magyarul is olvasható. Ebben egy Angliában élő japán özvegy emlékszik vissza az atombomba pusztítása után újjáépülő Nagaszakira. Még a következő regényét is Japán háborús traumáit boncolgatta, annak ellenére, hogy harminc év elteltével tért vissza először szülőhazájába.
Japán vagyok, de egyben nagyon távol élek Japántól, így kívülről tudok ránézni erre a témára
mondta egy pár évvel ezelőtti interjúban, amelyben azt boncolgatta, hogy Japán ugyanúgy szeretné szőnyeg alá söpörni birodalmi múltjának árnyoldalait, mint Nagy-Britannia.
Az 1989-es Napok romjaiban elszakadt Japántól, leghíresebb regénye már teljes egészében Angliában játszódik: hőse egy idős angol komornyik, aki egy út során keserűen idézi fel szolgálatban eltöltött évtizedeit. A regényből híres filmfeldolgozás is készült Anthony Hopkins főszereplésével. Ishiguro életműve nagyon változatos, sokféle műfajban kipróbálta már magát: a 2005-ös Ne engedj el… például a disztópikus sci-fivel, míg legutóbbi regénye, Az elfeledett óriás a fantasyvel kacérkodott.
Ishiguro számos elismerést kapott az elmúlt évtizedek során, négyszer is jelölték Man Booker-díjra. Mégsem emlegették őt az irodalmi Nobel nagy esélyesei között. A fogadóirodák oddsai alapján az örökesélyes japán sztárszerző, Haruki Murakami, a szintén régóta emlegetett Ngugi Wa Thiong’o, vagy az idén ismét a figyelem középpontjába kerülő Margaret Atwood kellett volna befutnia az élre. Az indiai-brit Salman Rushdie már gratulált is kollégájának, akinek már az első regénye óta nagy rajongója.
Ráadásul ő is gitározik és dalokat ír. Lépjünk már túl Dylanen!
– írta Rushdie, aki tavaly is lelkesen üdvözölte az akadémia sokak által felháborítónak tartott döntését.
Ishiguro nemcsak gitározik, de több dalszöveget is írt Stacey Kent amerikai jazzénekesnek is. Közreműködött például a Breakfast on the Morning Tram albumon is, amelyet Grammyre is jelöltek 2009-ben.
Nem csak az irodalmi teljesítmény számít
A Nobel-díjak közül az irodalmi elismerés jár a legnagyobb pénzösszeggel, a presztízs azonban még a pénznél is fontosabb. Nem véletlen, hogy hatalmas lobbizás zajlik a színfalak mögött. Az egyik veterán bizottsági tag szerint különösen gyorsan iparosodó országok államai szeretnék így felhívni magukra a figyelmet „Akarnak egy atombombát és egy Nobel-díjast maguknak”.
Az akadémia tagjai szerint sosem engednek a lobbistáknak, ennek ellenére gyakran megvádolják őket részrehajlással. A viták hevében szokás elfelejteni, hogy a díj nem kizárólag az irodalmi teljesítményről szól. Az eredeti indoklás szerint annak jár, „aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”. Ez alapján a bizottság a társadalmi-kulturális hatást is figyelembe veheti az esztétikai érték mellett. Ennek ellenére időről időre heves kritikák érik a Nobel-bizottságot, miszerint
- politikai szempontok is szerepet játszanak a győztes kiválasztásában,
- túlreprezentált az európai irodalom, különös tekintettel Skandináviára és Közép-Európára,
- és szégyenletes, hogy díj nélkül maradnak megkerülhetetlen életművek.
Az irodalmi Nobel nagy „vesztesei” között szokták emlegetni Tolsztojt, Rilkét, Csehovot, James Joyce-t és Arthur Millert. Többször felrótták, hogy az amerikai irodalmat méltatlanul mellőzi a Nobel-bizottság, bár ez Dylan tavalyi díjazása után kicsit haloványabbak lettek.
A díj nem kell, de a pénz jöhet
A győztesek átlagéletkora elég magas, 65 év, ez persze annak fényében nem meglepő, hogy alapvetően életműdíjról van szó (olykor azért konkrét műveket is megneveznek az indoklásban). A legfiatalabb díjazott Rudyard Kipling, aki mindössze 41 éves volt, mikor 1907-ben rá esett a választás. A világháborúk idején többször is előfordult, hogy egyáltalán nem osztották ki a díjat, de olyan is akadt már, aki visszautasította.
Borisz Paszternakot állítólag a szovjet hatóságok győzték meg róla, hogy nem volna jó ötlet elutaznia Svédországba, Jean Paul Sartre pedig semmilyen díjat nem volt hajlandó átvenni, és még a Nobellel sem tett kivételt (bár tíz évvel később állítólag érdeklődött a bizottságnál, hogy a díjjal járó pénzt esetleg megkaphatja-e). Tavaly Dylannél is rezgett a léc, hetekig még értesíteni sem tudták a győzelemről, mert nem vette fel a telefont a Nobel-bizottságnak. Az átadási ceremóniára nem ment el, az utolsó pillanatban leadott Nobel-beszédéről pedig kiderült, hogy egy gimiseknek szánt honlapról is kölcsönvett hozzá pár gondolatot.
