Belföld

Az orvoskamara még nem tudja, fel kell-e lépni a homeopátia ellen

A homeopata orvosok a szakmai vitát hiányolják és médiakampányt emlegetnek, ezért nem nyilatkoznak.

Miközben gyógyszertárak árulják, hivatásos orvosok alkalmazzák a homeopátiás készítményeket, a magyar szerveknek nincs semmilyen eszköze a tiltásukra – derült ki a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökének keddi nyilatkozatából.

Ahogy a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület honlapján olvasható, a homeopátiás kezeléshez olyan szert választanak, ami egészséges embereknél ugyanolyan tünetet okoz, mint ami a betegnek van.

Ebből „potenciálással” állítanak elő gyógyszert, vagyis a kiindulási anyagot szakaszosan hígítják, és a hígítás közben „dinamizálják”, ami a leggyakrabban ütve rázást jelent.

Fotó: Peter Macdiarmid/Getty Images

A készítményeknek beszédes nevük van – az Arnica C6 esetében például a névből tudható, hogy Arnica montana (hegyi árnika) növényből készült, a C azt jelenti, hogy minden lépésben 1:100 arányban hígítottak, a 6 pedig azt, hogy hat lépésben történt a hígítás és rázás. (Vagyis a növény egy az ezermilliárdhoz arányban van jelen a készítményben.)

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete két héttel ezelőtt foglalt állást arról, hogy semmilyen meggyőző és reprodukálható bizonyítéka nincs annak, hogy a homeopátiás készítmények bármilyen ismert betegséggel szemben hatékonyak lennének. Ennek az állásfoglalásnak a nyomán érdeklődtünk volna a Magyar Orvosi Kamarától, hogy fel tudnak-e, illetve fel kell-e egyáltalán lépniük a homeopátiát alkalmazó orvosok ellen. Válaszul annyit közöltek: a szervezet elnöksége még nem alakította ki álláspontját a kérdéssel kapcsolatban.

Nem tilos, de van veszélye

Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter a 24.hu-nak elmondta: a homeopátia alkalmazása jelenleg nem tilos, nincsenek jogszabályok, ami alapján hatóságilag meg lehetne tiltani.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Arra a kérdésre, hogy egyáltalán kell-e tiltani, felvázolta, hogy a homeopátiáról általánosan három vélemény fogalmazódott meg:

  • a klasszikus orvoslás egyértelmű álláspontja, hogy a homeopátia nem felel meg a bizonyítékokon alapuló orvoslás követelményének,
  • a homeopátiás gyógyítók azt mondják, hogy a homeopátiás szerek hatása nem vizsgálható a klasszikus orvostudomány mérési módszereivel,
  • és van egy köztes vélemény, ami szerint a homeopátiás szerek érhetnek el gyógyhatást, de ez nem több, mint a placebohatás eredménye.

A volt miniszter elmondta: minden gyógyszernek vannak korlátai, azt például biztosan lehet tudni, hogy egy szer mire nem alkalmas. Így a homeopátiás szereknél is bizonyítható, hogy biztosan nem alkalmasak például daganatos betegségeknél vagy sebészeti kezeléseknél, de ezzel nem is próbálkoznak.

A legveszélyesebb Rácz Jenő szerint is az, ha a homeopátiát bizonyíthatóan hatásos készítményekkel szemben alkalmazzák, és elveszik a gyógyulás lehetőségét a betegtől.

Két hete az RTL számolt be arról az anyáról, aki megszökött gyermekével, mert rettegett attól, hogy be kell neki adni az oltást. Az apa mondta el, hogy homeopátiás gyermekorvosuk levette a vakcináról a sorszámot, beragasztotta az oltási könyvbe, majd az oltóanyagot kidobta a kukába. Rácz Jenő erről azt mondta: az oltás beadása biztosan nem képezi egyéni mérlegelés tárgyát, nem tartozik az orvosi gyógyítás szabadságába, hogy alternatív gyógymódokat és megoldásokat alkalmazzanak helyette.

Fotó: Brooks Kraft LLC/Corbis/Getty Images

Ugyanakkor a volt miniszter úgy vélte:

azok az orvosok, akik a megfelelő korlátokkal alkalmazzák a homeopátiát, semmiképpen nem tekinthetők sarlatánnak, és tevékenységük nem elítélendő etikai szempontból.

Válasz helyett közlemény

Megkérdeztük volna a Magyar Homeopata Orvosi Egyesületet is arról, hogy mit gondolnak az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének állásfoglalásáról. Választ nem kaptunk, ehelyett a szervezet nem sokkal ezután közleményt adott ki, „Szakmai párbeszédet a homeopátiáról médiakampány helyett!” címmel.

Ebben azt írják, hogy „a homeopátia hatásosságát hat összefoglaló tanulmányból öt bizonyítja”, illetve a homeopátiás készítmények forgalmazására vonatkozó uniós jogszabály garantálja a homeopátiás gyógyszerek magyarországi elérhetőségét. Azt is állítják, hogy néhány akadémikus állásfoglalásáról van szó, amit az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének nevében publikáltak, és az ezzel kapcsolatos „médiakampánynak” Ausztriában, Németországban és Olaszországban nincs nyoma. Közölték:

az egyesület örömmel vesz részt a homeopátiát érintő szakmai megbeszéléseken, de elutasítja a kizárólag a médiában folyó vitákat.

Kiemelt kép: Peter Macdiarmid/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik