Még két forduló van hátra a 2018-as labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatából, az pedig már biztos, hogy a magyar válogatottnak elszállt minden esélye a kijutásra. Bernd Storck csapatának van két Lettország és egy Andorra elleni győzelme, egy Feröer elleni döntetlenje, illetve egy oda-vissza vereség Portugáliától, egy hazai zakója Svájc ellen és egy történelmi veresége Andorrában. Egy bázeli vendégjátékkal és egy hazai, Feröer-szigetek elleni mérkőzéssel zárunk.
Tegyük azért hozzá, hogy ha nyerünk Andorrában és Feröeren, akkor is elszálltak volna már az esélyeink, mert csak a portugálokat érhetnénk utol pontszámban, de velük szemben ugye az egymás elleni eredményekkel így is, úgy is alulmaradnánk. Svájc eddig hibátlan. A magyaroknak két kötelező meccset nem sikerült behúzni és a várva várt bravúr is elmaradt.
Mondhatnánk, hogy lapozzunk, de még tart a selejtező és mindig érdekes megvizsgálni, hogy a velünk szomszédos országok válogatottjai hogyan teljesítenek. Ha röviden akarnánk összefoglalni, akkor többnyire jobban, mint a magyar csapat.
- Szerbia vezeti a D csoportot, legrosszabb esetben is pótselejtezőt játszanak. Ausztria ugyanitt nehéz helyzetben van, csak 9 pontjuk van, öttel vannak elmaradva Walestől és ugyan még van matematikai esélyük a második hely megszerzésére, nyugodtan kijelenthetjük: csoda lenne, ha sikerülne.
- Az E csoportban Románia hozzánk hasonlóan már elszállt, volt kapitányváltás is.
- Szlovákia és Szlovénia az angolok mögötti második helyért van harcban (Skóciával egyetemben) az F csoportban.
- Az I csoportban Horvátország vezet (Izlanddal azonos pontszámmal), de Ukrajna is közel áll, csak két egységgel vannak elmaradva (a törökökkel együtt). Az utolsó fordulóban ukrán-horvt mérkőzést rendeznek.
Ausztria helyzete elég reménytelen, de a másik hat válogatott még versenyben van a hajrában is, sokuk sorsa majd csak az utolsó fordulóban dől el.
A magyar csapatnál egyelőre két csapat, a románok és az osztrákok szereztek kevesebb pontot. A 11 lőtt gólunk viszont hiába nem tűnik soknak, a régiós összevetésben nem is vészes, sőt, csak a szerbek kiemelkedőek ebben. Kapott gólok terén már nem állunk olyan jól, csak az osztrák védelem adta meg magát többször.
Szerettünk volna több pontot szerezni, a teljes kerettel lehetett volna jobb, de voltak váratlan eredmények. A csapat viszont fejlődik hosszú távon, sokkal jobb labdabirtoklásban, vagy éppen helyzetkialakításban, mint két-három éve
– mondta Bernd Storck még hétfőn, a telki edzőtáborban és bár mi magunk is azt írtuk korábban, hogy fejlődésben van a válogatott, nyugodtan hozzátehetjük, hogy van honnan és van hova.
Márpedig az az esély, amit a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjében kaptunk, azaz, hogy a csoport harmadikoknak is van esélyük, a 2020-as torna esetében már nem érvényes (egyébként Budapest lesz az egyik csoportkör házigazdája). Ugyanúgy az első két hely valamelyikére kellene odaérni a selejtezőcsoportban, vagy az újonnan induló Nemzetek Ligájában kéne nagyot alakítani. Egyik se lesz könnyű.