Sport

Nem lehet az Év versenyzője Usain Bolt legyőzője

A nyár egyik nagy sztorija volt, hogy Usain Bolt az atlétikai világbajnokság után visszavonul. A 100 m koronázatlan királya viszont nem tudott a szám világbajnokaként távozni, miután a döntőben csak harmadik lett.

A vigyorgó gladiátor, aki megmentett egy sportágat
Saját elmondása szerint is lusta, laza mint a Riga-lánc, falja az életet és a nőket. Usain Bolt története.

A győztes a karrierje során kétszer is doppingvétségen ért amerikai, Justin Gatlin lett. A győzelme erősen megosztotta a sportág kedvelőit, sőt a helyszínen ki is fütyülték a friss világbajnokot.

Legyőzte Usain Boltot, az édesapja mentegeti Justin Gatlint
Érdekes a történet, amikor egy világbajnokot meg kell védeni. Most ezt éljük.

Október 2-án kihirdette a Nemzetközi Atlétikai Szövetség azon atléták névsorát, akik közük kikerülhet az Év versenyzője. És ki nincs ott a jelöltek között? Hát Justin Gatlin.

2004 óta először fordul az elő, hogy az aktuális olimpiai vagy világbajnok nincs ott a listán.

Gatlin egy 2015-ös szabályzat miatt nem lehet ott a nevezettek között. Akkor ugyanis úgy döntöttek, hogy azok, akik valaha valamilyen komolyabb doppingügybe keverednek, többet semmilyen körülmények közepette nem lehetnek az Év versenyzői.

A jelöltek:

Férfiak: Mutaz Essa Barshim (Kat); Pawel Fajdek (Pol); Mo Farah (GB); Sam Kendricks (USA); Elijah Manangoi (Ken); Luvo Manyonga (SA); Omar McLeod (Jam); Christian Taylor (USA); Wayde van Niekerk (SA); Johannes Vetter (Ger)

Nők: Almaz Ayana (Eth); Maria Lasitskene (Ana); Hellen Obiri (Ken); Sally Pearson (Aus); Sandra Perkovic (Cro); Brittney Reese (USA); Caster Semenya (SA); Ekaterini Stefanidi (Gre); Nafissatou Thiam (Bel); Anita Wlodarczyk (Pol)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik